Fürj György: Luther mondta, ha az ördög kopogtat, Jézust küldöm ajtót nyitni

A „Krisztuskép alakulása Luther személyes hitében” és a „Magyar reformátorok”. Ez címe azoknak az előadásoknak, amelyeket a gyülekezet lelkipásztora tart november két szombatján a békéscsabai Hetednapi Adventista Egyházközségben. A 7.Tv Kikötő című műsorában az egyházközség lelkipásztorával, Fürj Györggyel Zsíros András műsorvezető beszélgetett.

 

– Izgalmas témafelvetés, különösen az első cím. Luther személyes hitében, a változás a reformáció folyamatában. Honnan hová jutott el Luther, a mozgalom elindítója?

 

Igazából abban a korban a bűntudat alap életérzés volt, és Luther is úgy gondolkodott Istenről is, mint egy büntető haragvó Istenről, ezért agyonostorozta, éheztette magát. Nagyon sokat vezekelt azért, hogy Isten kegyelmét kiérdemelje. De nem jutott semmiféle eredményre, és utána Staupitz, a rend főnöke, a prior elmondta neki, mivel Ágoston rendi szerzetesek voltak – ott Ágoston kegyelem tanára emlékeztek –, hogy higgye el: Jézus már megváltotta, már elvégezte azt, amit most ő az érdemeivel akar végezni. Fogadja el egyszerűen Jézust. Innentől kezdve azt írja Luther, hogy egy új világ tárult elé. Egy olyan világ, ahol nagyon sok úgymond vallásos kényszer eltűnt róla. Az volt a nagyon érdekes, hogy Luther egy modern, egy ultramodern ember volt a maga korában. Nagyon kevesen tudtak vele együtt mozdulni, vele együtt gondolkodni. Nemcsak 1517-ben, hanem 1520-ban, amikor megírta a három nagy művét, akkor az emberek kezdték érteni, hogy ez az ő életükről is szól. Most itt van az ötszázadik évforduló. Nagyon sok ember számára ez úgy tűnik, hogy ez a vallásos emberekre, teológusokra tartozik, de igazából ez mindent meghatároz. Ha én kegyelmet kaptam, akkor kegyelmet tudok adni. Megváltoznak az emberi kapcsolataim, megváltozik az életem, a világról való felfogásom. Valóban úgy történt 500 éve: onnantól kezdve a világ hihetetlenül megváltozott a lutheri reformáció következtében.

 

– A kegyelem kérdése abban az időben egészen más fényben ragyogott az akkori katolikus egyházban.

 

Így van. Teljesen másképp látták ezeket a dolgokat. Voltak a bizonyos búcsúcédulák, és úgy voltak vele, hogy van, aki jobban érdemes a kegyelemre, van, aki kevésbé, tehát az egészet a pénz felé terelték. Luther egyébként nem volt ellene a búcsúcéduláknak, csak az azzal való visszaélésnek. Aztán később jött rá – tehát ő maga is folyamatosan fejlődött, erről szól egyébként az előadás –, hogy igazából az ember életét az Istenről alkotott képe határozza meg. Érdekes dolog. Ilyeneket is beleveszünk az előadásba, hogy mi befolyásolja az Istenképünket. Tehát például az édesapánkkal való viszony. Neki, habár egy nagyon szerető édesapja volt, de nagyon szigorúan nevelte, haragudott rá, hogy szerzetes lett. Neki az Istenképét erősen befolyásolta az apukájáról való képe. Ettől is el kellett szakadnia, meg kellett értenie, hogy az apja nem az Isten. Ez pont egy olyan korszakban történt, amikor az emberekben már megérett a változás. Kicsit túlzás azt gondolni, hogy Luther valami különleges csoda volt: megérett a történelmi helyzet arra, hogy változzon az embereknek az Istenről alkotott képe, a világról alkotott képe, és egyáltalán változzon ez az egész világ.

 

 

 

 

– Ezek szerint Luther lelki éhsége a kegyelem iránt, a megbocsátó Isten szeretete iránt, az nem az ő egyedüli vágya, vagy hiánya volt, hanem erre reflektált a kora középkori világ is? Tehát volt egy ilyen igény az emberek lelkében?

 

Igen. Mert abban az időben az emberek nagyon sok nyomorúságot láttak. Török is fenyegette Európát, sőt több mint fenyegette, Magyarországot el is foglalta. A pestis nagyon gyakran tizedelte az embereket. Luther a maga életében is azt fogalmazta meg: egy kegyelmes Istenre vágyom. Szeretnék találni egy kegyelmes Istent. Egyébként vannak a történelemben ilyen pillanatok, amikor Isten világosságot ad az embereknek. Ez újra és újra megtörténik. Jézus korában is volt ilyen. Utána vár az Isten arra, hogy mit kezdenek az emberek ezzel a világossággal. Hogyan dolgozzák fel. Szerintem a mostani korunk is egy ilyen kor kezd lenni, ahol tömegek értik meg, hogy a vallás az nem egy elvont dolog, egy passzió, amit néhányan űznek, hanem az az emberi életet mélységesen érinti. Szóval Isten ad néha egy-egy ilyen világosságot, ahol tömegek értik meg, hogy ki is ő. És erre szükségünk van.

 

– Sokszor érzem azt, hogy az emberek amiatt fordulnak el a vallástól vagy az egyháztól, mert azt érzik, hogy olyan elvárásoknak kell megfelelniük, amit ők nem tudnak teljesíteni. Luther talán éppen erre döbbent rá, hogy nem erre van szükség.

 

Pontosan. Tehát ő Pál apostol római levele alapján rájött a hit általi megigazulásra, ami egy nagyon egyszerű képletben fogalmazódott meg Luther fejében. Nevezetesen ő ugye gondolkodott az ördögről is, és ő így fogalmazta, hogyha az ördög kopogtat nálam, akkor Jézust küldöm ajtót nyitni. Ez egy nagyon nagy mondat. Magyarul nem az embernek kell magát tökéletesítenie, Isten elvégzi érte, ha az ember ezt megengedi. És ugye itt a szabad akarat kérdése. Jogom van nemet mondani Istennek, és jogom van élni a saját életemet ahogy én akarom, de van az a lehetőség is, hogy esetleg felfedezem magam számára Istent. Isten nem egyenlő a vallással, és nem egyenlő az egyházzal. Isten egy önálló személy, mindezek fölött. Tehát mindenkinek magának kell megtalálnia.  

 

– Luther eszméi nagyon gyorsan találtak halló fülekre, nagyon gyorsan terjedtek Európában, sőt az egész világon. Az egyik országban volt olyan reformátor, aki honosította az eszméket. Magyarországra is gyorsan átterjedtek, erről szól a másik előadás. Hány reformátor dolgozott azon a középkorban, hogy Magyarországon is elterjedjenek ezek az eszmék?

 

Nem tudjuk pontosan. Van, akiknek csak a nevük maradt meg, de nagy dolgokat tettek. Például Ozorai Imre, aki Békés vármegyében munkálkodott. Annyit tudunk róluk, hogy nehéz körülmények között dolgoztak. Dévai Bíró Mátyás is volt két évig török fogságban. Az emberek az újra mindig gyanakvóan tekintenek, tehát ezeket az embereket üldözték, rengeteget éheztek, elvesztették a családjukat. Különösen Magyarországon, itt aztán sűrű volt a történelem. Szegény emberek szinte mindig, minden évben máshol voltak lelkészek, végigrohanták az egész életüket, és közben egy dolog izzott bennük. Nevezetesen az, hogy amit ők megértettek, azt hogyan tudják átadni másoknak. Ez azért is nehéz volt, mert magyar nyelven ezeket a fogalmakat nehezen lehetett kifejezni. Sokan így nyelvújítók is voltak, hogy egy olyan magyar nyelvet teremtsenek, amin ezek a mélységes gondolatok át tudnak jönni. Csodálom, hogy bírták, mert mai ésszel nehéz ezt követni. Valószínűleg ezt teszi a szeretet. Amikor az ember szeret, többre képes, mint egyébként. Azt gondolom, hogy lesznek még ilyen korszakok, amikor a keresztény emberek valami új erőt tapasztalnak magukban. Erre nagy szüksége van itt Európában a kereszténységnek: hogy meglássuk valóban úgy Krisztust, mint ahogy ők meglátták, és elhiggyük azt, hogy Krisztus jelen akar lenni az életünkben.

 

– Eltelt ötszáz év a reformáció kezdete óta. Hogy érzi, mennyire sikerült megvalósítani azokat az elképzeléseket, amik akkor útjukra indultak?

 

Van egy mondás: semper reformanda. Tehát mindig reformációra van szükség. Ezek a dolgok, ezek az újítások, változtatások nem vesztek el. Bár érdekes dolog, hogy maga a reformáció nem azt jelenti, hogy valaki lázad, vagy valami újat, merőben újat akar hozni, hanem hogy visszatér a gyökerekhez, vagy visszatér a forráshoz. Alapvetően az Isten a reformátor. Mi emberek vagyunk. Ki-ki a maga helyén végzi a feladatát, de én hiszem, Istennek az a célja, hogy az emberiséget felkészítse a Jézus Krisztus második eljövetelére. Luther és a magyar reformátorok is gondolkodtak erről. Nekik azért szemet szúrt, hogy úgy végződik a Szentírás: bizony eljövök hamar. Ez ötszáz év óta csak aktuálisabb lett, azt gondolom. Ha kétezer éve, vagy ötszáz éve hamarnak tűnt az, akkor ma közelebb vagyunk Jézus eljöveteléhez, mint ők voltak.

 

– Nem véletlenül éppen ez lesz az utolsó előadásnak a témája, hogy véget ért-e a reformáció. Ezek alapján már a válasz is körvonalazódik. Mi lenne a feladatuk a keresztényeknek, hogy ezt a reformációi örökséget a továbbiakban megvalósítsák a jelenkorban?

 

Minden reformáció alapja a Szentírás. Sokan azt mondják, hogy a Szentírás nehéz, vagy nem tudnak igazából mit kezdeni vele. Ezek az emberek azért dolgoztak nagyon sokat ötszáz évvel ezelőtt, hogy az embereknek saját nyelvükön kezükbe adják a Szentírást, és megtanítsák őket arra, hogy a Szentírást minden ember értheti. Persze vannak benne nehezebb részek, de minden emberhez szól. És amikor elkezdjük olvasni, különösen, ha imádságos lélekkel kezdjük el olvasni, akkor Isten szól hozzánk. A legfontosabb dolog a kapcsolat Istennel. Az Isten él, uralkodik, határozott akarata és terve van, és nincs messze a mi világunktól. Minél közelebb vagyunk hozzá, annál jobban értjük, hogy mi zajlik most ebben a világban. Mert a Biblia a mostani napokról is ír.

 

– Ezeknek a kérdéseknek a megértéséhez nyújthat segítséget az előadássorozat, ami egészen decemberig várja az érdeklődőket. Kiket várnak?

 

December másodikáig, minden szombaton délután öt órától várjuk mindazokat, akiket érdekel a Szentírás, vagy ezeknek az embereknek az élete. Megpróbáljuk emberközelbe hozni őket. Így lesz például olyan előadás, ami a nőkről, az asszonyokról szól, a feleségem beszél arról, hogy mennyire nehéz volt nőként reformátornak lenni. Várjuk mindazokat, akik esetleg meg akarnak ismerkedni olyan emberekkel, akik hasonlóképpen keresik Istent.

Megosztás:

Címke: , ,