Folynak az ásatások az M44-es nyomvonalán

2015. november 3. 17:41 | Varga Diána

Kardos határában dolgoznak a Munkácsy Múzeum munkatársai, több kilométeres árokrendszer jelzi, hol jártak eddig. A feltárást több mint 20 helyszínen, három intézmény végzi a Fortser Központ koordinálásával.

– A Békés megyei szakasz Békésszentadrástól Kondorosig tart, itt az új-kőkortól az Árpád korig találtunk leleteket. Jelen pillanatban még zajlanak a feltárások, ezért végleges korszakszámot még nem tudunk. Kiemelkedő leletek már vannak, de továbbiak is előkerülhetnek még – tudtuk meg dr. Bácsmegi Gáborrégésztől, a Munkácsy múzeum munkatársától.

A kormány tervei között szerepel, hogy megépítsék az M44-es gyorsforgalmi utat. A régészek célja most az, hogy az előzetes eredmények alapján meghatározzák, hol lesz szükség további feltárásokra. A kutatók eddig használati tárgyakat, például cserépedényeket, karpereceket, pénzérméket, illetve temetkezési helyeket találtak.

FEL