„Földet a gazdáknak!” program – Döntött az Alkotmánybíróság

Békés megyében több gazdát érintett az Alkotmánybíróság határozata, amely a kormány a „Földet a gazdáknak!” elnevezésű programjában értékesített földekről szól. A testület nem semmisítette meg a Natura 2000 földterületek értékesítésére vonatkozó jogszabályrészletet, ugyanakkor kötelezte az Országgyűlést, hogy 2018. június 30-ig pótolja a Natura 2000 területek értékesítésének szabályozását, valamint az értékesítést követő hasznosítással kapcsolatos hiányosságokat.

2015-ben hirdette meg a kormány a „Földet a gazdáknak!” programot. Békés megyében 8900 hektár állami földet vásároltak meg a gazdák.

– Békés megyében 957 darab helyrajzi számot hirdettek meg, amelyből 551 darabot értékesítettünk. Jelen pillanatban tartanak még a tulajdonjog-bejegyzések, ez már 536 ingatlan esetében megtörtént. A pillanatnyi adatok alapján 262 gazda szerzett földet Békés megyében – tájékoztatott dr. Sóvári Tibor, a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerbiztonsági és Földhivatali Főosztályának főosztályvezető-helyettese.

A Békés megyei legelők egy részét is érintette volna az az indítvány, amit az ötvenkét ellenzéki politikus terjesztett az Alkotmánybíróság elé. A testület a képviselők felvetéseinek nem adott helyt, tehát nem semmisítette meg az indítványukban javasolt Natura 2000 földterületek értékesítésére vonatkozó jogszabályrészletet.

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében ugyanakkor hiányosak a földek hasznosításából származó bevételek felhasználását szabályozó rendelkezések. Továbbá a Natura 2000 programban értékesített földekre vonatkozó szabályozásoknál is alkotmányos mulasztást állapítottak meg. Az Országgyűlés jövő tavaszig kapott határidőt az új szabályok megalkotására, amelyek többek között a természetvédelmi területek biológiai sokszínűségének megóvására vonatkoznak majd.

 

 

 

Megosztás:

Címke: , , ,