Fényes is biztonságosabban elérhetővé válhat biciklivel

2017. április 8. 13:31 | Mikóczy Erika

 

Békéscsaba kerékpáros-barát város. Reggelente rengetegen indulnak iskolába, munkába biciklivel, a Lencsésit a belvárossal összekötő kerékpárúton is szinte mindig nagy a forgalom. Szívesen megyünk a kétkerekűvel a piacra, nem beszélve arról, hogy milyen jó kerékpártúrán felfedezni környékünket.

 

Mint azt dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője elmondta, az önkormányzat most a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), a fenntartható városi közlekedésfejlesztés keretében pályázik a Békéscsaba központja és a Lencsési és közötti kerékpárút korszerűsítésére, illetve kerékpárút építésére Fényes felé.

 

– Békéscsaba önkormányzata számára idén a TOP keretéből 365 millió forint áll rendelkezésre kerékpárút építésére. A tervezett beruházás a Dózsa György út, Corvin utca, Lencsési út, Magyar utca útvonalat érinti. Ezzel az önkormányzat azt szeretné elérni, hogy a Fényes, a Lencsési és Békéscsaba központja között kerékpározók végig biztonságban, jó kerékpárúton közlekedhessenek – jegyezte meg dr. Sódar Anita.

 

A fejlesztés magában foglalja a meglévő Dózsa György úti, Corvin utcai Lencsési úti kerékpárút korszerűsítését, valamint kerékpárút építését a Lencsési út – Magyar utca útvonalán. A pályázat forgalomszámlálást írt elő Fényes és a Lencsési között, hogy kiderüljön, mennyien közlekednek arra kerékpárral, és annak alapján meghatározható legyen az is, hogy milyen típusú útra van szükség. Békéscsabán a Kerékpárforgalmi Hálózati Terv tartalmazza a meglévő szakasz 2016-ben felmért állapotát, továbbá a forgalmi és a baleseti adatokat is.

 

– A projekt három szakaszra bontható. Az első szakasz a Dózsa György úttól a Corvin utcán át a Lencsésin az Élővíz-csatorna hídjáig tart. Ezen a 2750 méteres szakaszon a meglévő kerékpárút korszerűsítése szerepel a tervben. A második szakasz a Lencsési út és Magyar utca közötti lakott terület, itt önálló, egyoldali, kétirányú gyalog- és kerékpárút létesülhet 2050 méteren. A harmadik szakasz Fényes felé a lakott területen kívül eső rész, ahol 1130 méteren kerékpársáv kijelölése a terv – emelte ki dr. Sódar Anita, hozzátéve, hogy a közgyűlés már döntött az erre vonatkozó pályázat benyújtásáról.

További programok »

FEL