Felnőttek verekedtek az iskolában

2016. május 24. 08:03 | Fekete Kata

Kunágotán, egy általános iskola udvarán hétfőn délután 16 óra körül korábbi sérelem miatt összeszólalkozott két nő és két férfi. A szóváltás dulakodásig fajult, a vita résztvevői bántalmazták egymást. A történtek közben egy férfi sérült meg, állapota nem súlyos. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A nyomozók egy férfit és két nőt már kihallgattak gyanúsítottként és vizsgálják, hogy a jelenlévők közül kinek milyen szerepe volt a konfliktusban.

Két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre hétfőn. Füzesgyarmaton, a Kossuth utcában 7 óra körül összeütközött két személygépkocsi, mindkét jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett. Újkígyóson, a Kossuth utcában 17 óra után néhány perccel egy gyermek kiszaladt az úttestre és elsodorta egy személygépkocsi. A fiú az elsődleges vizsgálat eredménye szerint 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

Forrás: Police.hu
 

FEL