Felkészülés: Élvonalbeli újoncot vert az Előre

2017. június 29. 12:05 | Kovács Dávid

Tíz emberrel fejezte be, de végig biztató játékkal hozta a mérkőzést a Békéscsaba az NB I-es újonc ellen. A csabai gárda edzőmérkőzésen idegenben, 3-2-re verte a Balmazújvárost - számolt be hivatalos oldalán a lila-fehér klub.

A késő délutánra változtatott időpont ellenére is igen nagy melegben kezdődött a találkozó, hiszen 34 fokot mutattak árnyékban a hőmérők az újvárosi edzőközpontban. Ötletes, intenzív játékkal rukkolt elő a Békéscsaba és a 12. percben esett öngól sem szegte kedvüket. Pár percen belül sikerült egalizálni, sőt, a félidő felénél már a lila-fehérek vezettek. Boér Gábor együttesének sikerült a mérkőzés jó részében irányítani a játékot, a hazai csapat gyakorlatilag igazi helyzetig sem jutott. A nagy hőség miatt hozzávetőleg húszpercenként ivószünetet rendelt el a játékvezető.

A második játékrészre majdnem teljes sort cserélt mindkét mester, a Békéscsabánál csak Nagy István maradt a pályán. Ebben a periódusban némileg más taktikával folytatta az Előre a mérkőzést, átadta a területet az ellenfélnek és innen próbált építkezni. A 61. percben Babinyecz szabálytalansága miatt tíz emberre fogyatkoztak a viharsarkiak és a vendéglátók egyenlíteni tudtak. Boér Gábor gárdáját ez sem akadályozta meg abban, hogy negyedórával a mérkőzés vége előtt egy nagyszerű akció végén újabb gólt szerezzen, és végül megnyerje a találkozót.

 

Ez történt

 

  1. perc: Bal oldali beadást követően, a felszabadítani igyekvő Fehér lábáról a saját kapujába került a labda (öngól), 1-0.
  2. perc: Szép támadás végén, Nagy István beadását Tóth Dániel csúsztatta meg, a kapu torkából pedig Szalai passzolta be a játékszert, 1-1.
  3. perc: Formás bal oldali akció során Szalai lőtte át a labdát a hosszúra, ahol a kapufa közeléből Tóth Dániel bevetődve pöccintett a hálóba, 1-2.
  4. perc: Az utolsó emberként szabálytalankodó Babinyeczet kiállította a játékvezető. A 18 méteres szabadrúgást Zsiga tekerte a felső lécre, ahonnan a gólvonal mögé pattant le a labda, 2-2.
  5. perc: Eszlátyi kapott mintaszerű kiugratást, kilépett a védők közül, majd a hazai kapus mellett, higgadtan a jobb alsó sarokba gurított, 2-3.

 

Így látták a szakvezetők

 

Horváth Ferenc: – Minden mérkőzésből lehet tanulni, így ebből is. Egyelőre nem az eredmény a lényeges, hiszen több olyan hibát is megtapasztalhattunk, amelyeket igyekszünk majd korrigálni, hiszen a bajnokságban ennél nyilván sokkal többre lesz szükség. Nem vártam túl sokat a mérkőzéstől, hiszen tegnap is kettőt edzettünk. Egyelőre az erőre helyezzük a hangsúlyt, mivel csak másfél hete dolgozunk, így a játékosok nem is tudtak még pihenni. Nem vártam, hogy fickándozni fognak – próbáltunk megcsinálni dolgokat, de jóval lassabban mozogtak, mint ahogy kellett volna – ehhez nyilván a 34 fokos meleg is jócskán hozzájárult. A játékosokat már megismertem az együtt töltött idő alatt, úgyhogy lassan a taktikai elemek is előkerülnek majd – próbálunk lehetőségeinkhez mérten a legjobban felkészülni az NB I-re. Megpróbálunk még igazolni, szeretnénk minőségileg javítani a kereten, dolgozunk rajta és meglátjuk mit sikerült elérni.

 

Boér Gábor: – Ez a mérkőzés is elérte a célját. Előtte is említettem, hogy ebben az időszakban nem az eredményből kell kiindulni, hanem a meccsterhelés elsősorban a lényeg. Nagyon örülök, hogy sikerült jól lehoznunk a meccset, hiszen ez is gyarapíthatta a megszerzendő tudást és gyakorolhattuk azokat a dolgokat, amelyekre nagy szükségünk lesz a bajnokság folyamán. Jó volt látni, hogy visszaköszöntek azok az elemek, amelyeket az elmúlt tíz napban elővettünk. Nagyon sok sikert kívánok Horváth Ferinek és a Balmazújvárosnak az élvonalban, nem lesz könnyű dolguk. Nagyon erős és hosszú bajnokság áll előttünk és mindenképpen szeretnénk élcsapatként részt venni a feljutásért folytatott harcban, reméljük az elvégzett munkát kamatoztatni tudjuk. Hogy ez mire lesz elég a végén, ahhoz jó adag szerencsére és a körülmények megfelelő alakulására is szükségünk lesz, hiszen iszonyú kiegyenlített szezon áll előttünk. A keretben minimális változás várható, még egy védekező középpályást keresünk. Kiss Laci sorsáról még a héten beszélni fogunk, hiszen a jövő héten már edzőtáborba utazunk, oda pedig szeretnénk a tényleg végleges kerettel menni.

További programok »

FEL