Felkészülés! - A Honvéd ellen lép pályára az Előre

2015. november 27. 19:35 | behir.hu

A hajrájához érkezett a 2015-ös év a labdarúgó NB I-ben is. A csabai együttes egy eredményes hét után kezdi meg négy mérkőzésből álló idegenbeli túráját, amelynek első állomásán a Honvéd otthonában kell bizonyítani

A békéscsabai csapat eredményes hét után új lendülettel vetette magát a munkába. Először az MTK ellen a kupában, majd a Puskás Akadémiával szemben a bajnokságban aratott sikert az együttes, ami több szempontból is sokat jelentett a lila-fehéreknek.

Balog Zsolt elmondta, hogy nagyon fontos két győzelmet arattak, így tavasszal tudnak a Magyar Kupában játszani, és céljaikat ezen a frontos is szeretnék elérni. A bajnokságban pedig nagyon fontos győzelmet aratva, mert a Puskás

Az ősz folyamán volt olyan időszak, amikor egymás után három hazai találkozót játszottak a csabaiak, most azonban a Kórház utcától távol kell pontokat gyűjteni.

A csabaiak vezetőedzője hangsúlyozta az elmúlt találkozón megmutatta az erejét a csapat, hiszen hátrányból tudott fordítani. Hozzátette, nagyon sokat kell még dolgozni, mert komoly erőpróbák előtt van a gárda.

Zoran Szpisljak vezetőedző kiemelte, hogy minél szorosabbnak, minél szervezettebbnek kell lenniük  a pályán a játékosoknak, és kevesebb területet adnak majd az ellenfélnek a pályán.

Az idegenbeli sorozatban az első ellenfél a Honvéd lesz majd, amely szeptember végén nyert utoljára bajnoki mérkőzést, így a fővárosiak is mindenképp a javítás céljával lépnek pályára.

Laczkó Zsolt játékos szerint ez nagyon nehéz mérkőzés lesz, a Honvéd egy masszív csapat, szervezettek, jól össze van rakva, nagyon keveset hibáznak és egy türelemjáték lesz, azonban az Előre győzni indul.

A 17. forduló találkozója szombat délután fél 4-kor kezdődik a fővárosban, a Bozsik stadionban. A 7.Tv az MTVA engedélyével az előzetes tervek szerint jövő héten pénteken tűzi műsorára a mérkőzést.

FEL