Félidőben – Bíró János: Utakra, járdákra nagy az igény

2017. április 19. 16:12 | Mikóczy Erika

 

Legutóbb 2014-ben választottunk polgármestert és önkormányzati képviselőket. A törvény szerint az országgyűlési képviselőkre jövőre szavazhatunk majd, azonban a települési polgármesterek és képviselők választása 2019-ben lesz. Lassan tehát a félidőhöz érkeznek a helyi képviselők. Most induló sorozatunkban arra kérjük őket, számoljanak be eddigi munkájukról és arról, mit terveznek még ebben a ciklusban.
Bíró János az 1. számú választókerület egyéni képviselője, az Északi és Keleti Városrészi Településrészi Önkormányzat elnöke, a lakásügyi bizottság, valamint a közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottság tagja.
– Képviselőként milyen kérésekkel keresik meg a körzetében a leggyakrabban?
– Nap, mint nap szembesülök azzal, hogy jó dolog ugyan a belváros rehabilitációja, de az én körzetemben lakókat a leginkább az érdekli, hogy a saját legszűkebb környezetükben is jók legyenek a járdák, a dűlőutak és megszűnjenek a kátyúk. A legnagyobb igény utakra és járdákra van, szinte folyamatosan ezt kérik tőlem. Az is kérésként merült fel, hogy legyen térfigyelő kamera Gerlán, bízom benne, hogy ezt sikerül elérnünk. Hihetetlen nagy optimizmussal és rengeteg tervvel indultam képviselőként. Ennek a ciklusnak a kezdetén sajnos elvesztettem a feleségemet, az ő halála után pedig szinte még inkább a munkába vetettem magam. Igyekszem megtenni, amit lehet.
– Milyen fejlesztések valósultak meg az 1. számú választókerületben, ebben a ciklusban?
– Játszótérfejlesztésről, járda- és útfelújításokról, a közvilágítás fejlesztéséről és egyes területeken a csapadékvíz-elvezetés megoldásáról tudok beszámolni. A gerlai, Pacsirta utcai játszóteret fejlesztettük, a Wenckheim térre padokat helyeztünk ki. Nagyon örülök annak, hogy a civilek együttműködésének is köszönhetően már nemcsak harangja van Gerlának, hanem áll a harangláb is. Járdafelújítás történt a Jegenye, a Gyöngy, a Kertes, az Ady Endre és a Zrínyi utcában. A Fenyőfás, a Fecske és a Nagyréti dűlőnél, valamint a Madarász, a Babits, a Gyöngy és a Kertes utcánál a földutakat javítottuk, a gerlai temető környékét megszépítettük, és több helyen javítottuk a közvilágítást is. Közösségformáló ereje van a gerlai falunapoknak, amit korábban Veres András szervezett meg, tavaly viszont már a Csabagyöngye Kulturális Központ rendezte és most is rájuk számítunk. Az intézményeket is próbálom segíteni, a Hajnal utcai óvoda számára például a választókerületi célelőriányzat terhére kültéri játszóeszközöket vettünk.
– Gerla esetében megkerülhetetlen a kastély kérdése.
– A kastély sorsának megoldása még várat magára, viszont a kastélykert külső részét egy gerlaiakból alakult kis csapat, a Wenckheim Társaság társadalmi munkában gondozza. Annyiban tudom segíteni a munkájukat, hogy szintén a választókerületi célelőirányzatból fűkaszát vásárolunk, amit a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. használatra kiad nekik.
– Félidejénél tart a ciklus. Mit tervez még a továbbiakban?
– A földutak javítása folyamatos feladat, több mint tíz utcában igyekszünk javítani a helyzeten mart aszfalttal, és az út szórásával. A Hajnal utcai óvodában egy 7 x 14 méteres fedett focipálya építését tervezzük pályázat bevonásával, a Vandháti utcai iskola előtt pedig zebrát szeretnénk. Tovább fejlesztjük a közvilágítást, és reményeim szerint Gerlán is lehet majd egy műfüves, 22 x 40 méteres labdarúgópálya. Bízom benne, hogy találunk keretet a Gerlára vezető kerékpárút megvalósítására. Bár tudom, hogy a keretek nagyon szűkösek, szeretném, hogy – akárcsak Mezőmegyeren – belátható időn belül Gerlán is szilárd burkolatú utak legyenek, ehhez azonban rengeteg pénz kellene.

További programok »

FEL