Felgyulladtak az adventi fények Békéscsabán is

2016. november 27. 17:18 | Mikóczy Erika

Még világosban kezdtek gyülekezni az emberek a megyeszékhely főterén vasárnap délután a Békés Csabai Gyertyagyújtásra várva, aztán elkezdődött a műsor és négy óra után szinte pillanatok alatt be is sötétedett.

A Szent István teret forralt bor és tea illata lengte be, sok kisgyerek, sok család jött el, hogy lássa felgyulladni a város adventi fényeit, és megnézze az erre az alkalomra összeállított műsort.

– A karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől, szomjától – idézte Pilinszky János gondolatait a város karácsonyfája mellett felállított színpadon Szarvas Péter.

A polgármester hozzátette, hogy egy nagyon szorgalmas és dolgos év vége felé közeledünk. Számos örömteli eseménynek voltunk részesei idén.

– Nagyon remélem, hogy a legtöbb békéscsabai családban jóval több volt az öröm, jóval több volt az ünneplés, mint a szomorkodás, és remélem, hogy az év utolsó hónapjában, közeledve a karácsonyhoz, ez változatlanul így fog maradni – mondta Szarvas Péter, szép adventet és boldog ünnepeket kívánva Békéscsaba polgárainak.

A polgármester után a Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda apróságai léptek a színpadra. Karácsonyi énekeket és verseket adtak elő. Daloltak és beszéltek Jézusról, a mézeskalácsról és a szeretetről. Felemelő pillanatok voltak, amikor a műsoruk végén sorban megölelték egymást az óvodások. Mint azt Tokajiné Kiss Zita, a gyerekek óvónője elmondta, az ölelkezős „játék” annyira megható volt már a felkészülés során is, hogy az óvodában is többször elérzékenyültek.

A gyerekek műsorát követően a Bartók Béla zeneiskola növendékeinek kíséretében Szarvas Péter polgármester felkapcsolta az ünnepi fényeket, majd meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját, ahonnan kis gyertyákkal lehetett továbbvinni a fényt.

A díszbe öltözött Szent István téren ezután Soós Emőke és Lovas Gábor, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház művészei következtek.

– Már-már hagyomány, hogy a Békés Csabai Gertyagyújtáson, advent első vasárnapján a bábszínházunk is képviselteti magát. A Napsugárban éppen ma volt bemutatatónk: egy hagyományos betlehemes játék, bábtáncoltató betlehemezés. Ezt játsszuk az advent időszakában, és most ebből az előadásból hoztunk karácsonyi dalokat, hogy segítsünk ráhangolódni az ünnepre másoknak is – tudtuk meg Soós Emőkétől.  

Advent első vasárnapjának ünnepi programját a Békéscsabai Református Gyülekezet Énekkarának műsora zárta. Hajtmann Ildikó karvezetővel most négy dalt adtak elő.

– Próbáltunk olyan karácsonyi énekeket választani, ami a közönség sokszínűségének megfelel: gyerekeknek, felnőtteknek, hívőknek, nem hívőknek egyaránt és igazi karácsonyi, jó hangulatot áraszt – mondta Hajtmann Ildikó, hozzátéve, hogy advent második vasárnapján, azaz december 4-én 18 órától a kórus szeretettel vár mindenkit a Deák utca 4. szám alatti református templomban tartandó adventi hangversenyére.

Mostantól karácsonyig minden este felgyulladnak az ünnepi fények a városban. Advent van. A várakozás a ráhangolódás ideje. Ahogy Pilinszky fogalmazott: aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

FEL