Fekete Péter: Nem akarunk színházat csinálni a cirkuszból

2016. szeptember 30. 14:41 | Mikóczy Erika

Megújítani szeretnénk a cirkuszművészetet, de úgy, hogy közben a klasszikus cirkuszt is megtartjuk, nem akarunk színházat csinálni a cirkuszból - hangsúlyozta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, a Ludas Matyi című új előadásról tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Az elmúlt időszakban bemutatott öt műsorból négy klasszikus cirkuszi produkció volt, ez az egy, a történetmesélő cirkusz kísérleti előadás - mondta el a szombaton debütáló darabról az igazgató.

Mint mondta, az előadás célközönsége elsősorban az iskolás korosztály és a pedagógusok, hiszen azt szeretnék, ha felnőne egy olyan új generáció, aki meglátja és megérti az egyes cirkuszi műsorszámok mögött rejlő  tartalmat.

"Ahogy meg kell tanítanunk a gyerekeket Bartókra, hogy megértsék a komoly zenét, úgy meg kell tanítanunk a cirkuszművészetre is, hiszen sokkal több van a cirkuszban, mint egy szórakoztató látvány. Majdnem minden trükknek és műsorszámnak üzenete van" - húzta alá.

Az igazgató azt is szeretné, ha a cirkusz rendhagyó iskolai órák helyszíne lenne, ahol a cirkuszművészet segítségével tanulhatnának a gyerekek biológiát, fizikát, vagy a Lúdas Matyi esetében éppen irodalmat.

Az előadást Fazekas Mihály műve alapján Fekete Péter írta és rendezte, népzenei elemekkel átszőtt, mégis tipikusan  cirkuszi zenéjét Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz zenekarának vezetője szerezte.

A műsor premierjére szombaton kerül sor, majd egy hónapon át hetente nyolc alkalommal láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.
 

Forrrás: MTI

FEL