Megújult a Bay Zoltán Általános Iskola 123 éves épülete Gyulaváriban

Összesen 145 millió forintos pályázati forrásból újulhatott meg a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola és annak tagintézménye a Bay Zoltán Általános Iskola.

Bővebben

Megújult és tornaszobával bővült a Zöld Óvoda Békéscsabán

Száztízmillió forintos Európai uniós támogatásból újult meg a Békéscsabai Zöld Óvoda. A Lencsési út 15. szám alatt lévő intézmény épülete teljes külső és belső felújításon esett át, valamint új torna- és fejlesztőszobával is bővült.

Bővebben

Nyertes Békés megyei pályázatok az Interreg programban

Békés megye a második pályázati felhíváson belül összesen 27 pályázatot nyújtott be, 13 pályázatot támogatásra jogosultnak bíráltak el, 1 szűkített feltételekkel kapott támogatást, 10 pályázat került tartalék listára.

Bővebben

Rövidesen még nagyobb biztonságban kerékpározhatunk Békéscsabán

Szeptember végén befejeződik a Körte sori és Gyulai úti, a Berényi úti, illetve a Pataky-Franklin utcai kerékpárforgalmi létesítmények kivitelezése a megyeszékhelyen

Bővebben

Felújították a pszichiátriai betegek alapellátását szolgáló épületet

Hetvennégy millió forintból újult meg a pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek közösségi alapellátását biztosító épület Békéscsabán, a Bankó András utcában.

Bővebben

Befejeződött a Békéscsaba jaminai városrész orvosi rendelőjének felújítása

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évben benyújtott támogatási kérelme alapján 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, egészségügyi alapellátás fejlesztésére.

Bővebben

Megújul a csabai vásárcsarnok – a beruházás idején sátorban árusítanak

Elsőként a vásárcsarnok épületét újítják fel, emiatt a csarnokban augusztus 18-án lesz az utolsó árusítási nap, ezután három hónapra a kivitelező veszi birtokba az épületet.

Bővebben

CsabaPark: Új épületek a második ütemben – mutatjuk, hol tart az építkezés

A beruházás a turisztikai fejlesztési csomag részeként, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával valósul meg, több mint egymilliárd forint értékben.

Bővebben

Békéscsaba, Építők útja útépítése, kerékpárforgalmi létesítmény kiépítése

„Békéscsaba, Építők útja útépítése, kerékpárforgalmi létesítmény kiépítése a kapcsolódó közműépítésekkel” TOP- 6.1.5-16-BC1-2017-00001 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a projektet a

Bővebben

Jól haladnak a békéscsabai óvoda- és bölcsődefelújítások

Békéscsaba számos nevelő és oktató intézményét újítják fel nyáron a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével.

Bővebben

Hamarosan elkezdődik a városi piac fejlesztése

Hamarosan elkezdődhetnek a fejlesztési munkálatok a városi piac területén. A vásárcsarnok kívül és belül egyaránt megújul, bővítik a szabadtéri és a termelői piac fedett területét is.

Bővebben

Hamarosan átadják a felújított jaminai egészségházat

Hamarosan befejeződik a jaminai egészségház felújítása. A rekonstrukció 350 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, valamint a város vezetők döntése alapján további 58 millió forint önerőből valósulhatott meg.

Bővebben

Újabb nyertes pályázatok Békés megyében

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) újabb közel 414 millió forint értékben 6 Békés megyei projektről hozott támogató döntést az Irányító hatóság – tájékoztatott Zalai Mihály.

Bővebben

Forgalomkorlátozás és útlezárás a Franklin utcában

A kiviteli munkák előrehaladásával a Franklin utcában 2018. június 18-tól várhatóan 2018. augusztus közepéig forgalomkorlátozásra kerül sor.

Bővebben

Egy élhetőbb jövőért – több mint száz iskolás adta be rajzát a versenyre

Az „Egy élhetőbb jövőért” címmel meghirdetett versenyre három intézmény harmadik osztályos diákjai küldhették be rajzaikat.

Bővebben

Befejeződött a Petőfi utcai iskola energetikai korszerűsítése

A Petőfi Utcai Általános Iskola épületét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően több, mint 180 millió forintból korszerűsítették.

Bővebben

Megújult a Jankay iskola, XXI. századi körülmények között tanulhatnak a diákok

Tirjákné Prisztavok Ágnes: Az a csoda, ami a beruházás során létrejött, önmagáért beszél.

Bővebben

Folyik a munka Békéscsabán, a Bánát-Tessedik-Vozárik utcán és a Szemere utcán

A Békéscsaba, Bánát utca – Tessedik Sámuel utca – Vozárik utca és Szemere utca útkorszerűsítése, valamint kerékpárforgalmi létesítmény megvalósítása projekt aktualitásai.

Bővebben

Közlekedésfejlesztés: Halad a kerékpárforgalmi létesítmények építése

A „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés megvalósítása Békéscsabán a Körte sor – Gyulai úti, a Berényi úti és A Pataky László – Franklin utcai kerékpárforgalmi létesítmény létrehozásával”.

Bővebben

Lakossági fórum a Bethlen utcát érintő munkakezdés előtt

A Bánát utcai út alatti átvezetés megépítésével visszavonhatatlanul megkezdődött a Keleti kerteket, Kastélyszőlőt és a Bethlen utcát érintő fejlesztési beruházás.

Bővebben

Több Békés megyei útszakasz felújítását is elkezdik a napokban

A Dévaványa és Gyomaendrőd közötti alsóbb rendű közút két szakaszát a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, egy részét a Magyar Közút saját forrásából tesznek rendbe.

Bővebben

Elindult a “Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” című projekt.

Sikeresen pályázott Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációjára.

Bővebben

Sajtóközlemény – Békéscsaba leromlott városi területeinek rehabilitációja

Megkezdődött a TOP-6.7.1-16-BC1-2017-00001 „Békéscsaba leromlott városi területeinek rehabilitációja” című projekt megvalósítása. Sikeresen pályázott Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület-

Bővebben

37 épület, 820 millió forint – újabb fejlesztések Békésben

Több, mint 820 millió forint értékben valósulhat meg 37 épület energetikai fejlesztése Békés városában – mondta el Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatón.

Bővebben

A helyi termékekek piacrajutását segítik egy fejlesztéssel Újszalontán

Egy terménytárolásra és logisztikai központként is használható épületet hoznak létre hamarosan Újszalontán. A Békés megye észak-keleti részén található falu a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból nyert 60 millió forrást a célra.

Bővebben

Ismerjük meg tanyáinkat – tanösvény épül Békéscsabán

A tanyasi tanösvény és nyitott tanyagazdaságok hálózatának kialakítása című pályázat volt a középpontban azon a szakmai fórumon, amelyet a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület szervezett.

Bővebben

Megújult a foglalkoztatási főosztály épülete Békéscsabán

Dr. Takács Árpád: Az itt dolgozók mindig hitet és reményt adtak a hozzájuk fordulóknak.

Bővebben

Egészség, közösség és közlekedés terén zajlanak a fejlesztések Békéscsabán

Több száz millió forint a TOP-ból

Bővebben

Zalai Mihály: 2018 a nyertes pályázatok megvalósításának éve

A TOP tekintetében 2017 a pályázatok évének volt nevezhető, 355 pályázat esetében már támogatói döntés született.

Bővebben

Hatmilliárd forintból fejlesztik a békéscsabai kerékpárút-hálózatot

Több mint 6 milliárd forintból mintegy 35-40 kilométer kerékpárút épül Békéscsabán 2020-ig.

Bővebben

Korszerűsítették a tarhosi idősek klubjának épületét

Az elmúlt hónapokban a 40 millió forintos támogatásnak köszönhetően az épületet teljesen rendbehozták – homlokzatát hőszigetelték, kicserélték a nyílászárókat és a fűtésrendszerét is korszerűsítették.

Bővebben

42 év után megújult a tarhosi óvoda épülete

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban a több mint 47 millió 700 ezer forintos támogatásnak köszönhetően megújult az óvoda épülete és a következő hetekben az új bútorzat, a fejlesztő és kültéri játékok is megérkeznek Tarhosra.

Bővebben

Kerékpárforgalmi létesítmények építése Békéscsabán

A Körte sori és Gyulai úti, valamint a Berényi úti önálló kerékpárút, a Pataky László utcai kerékpárút és a Franklin utcai kerékpársáv.

Bővebben