Február végéig várják a színdarabokat Békésen

2017. február 11. 09:13 | Mikóczy Erika

Tavaly november végén írták ki Békés Város Önkormányzatának és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központnak azt a pályázati felhívását, mely igencsak rendhagyónak minősül, ugyanis olyan színdarabokat vártak, amelyek írói a kulturális központ aulájának belső építészeti megoldásait használják díszletként.

Sem az író életkorára, képzettségére, sem a műfajra vonatkozóan nem volt megkötés, csupán annyi, hogy legalább 1 felvonásból kell állnia, máshol még nem mutathatták be és kapcsolódnia kell Kodály Zoltánhoz valamilyen formában, hiszen idén halálának 50. évfordulójára emlékezünk.

A darab bemutatására kiváló alkalom a XLI. Békés-tarhosi Zenei Napok programsorozata (tervezett időpont: 2017. június 16-tól július 2-ig), hiszen a fesztivál létrejötte annak a Tarhosi Énekiskola megalapításának köszönhető, ahol Magyarországon először oktatták a Kodály-módszert.

Eddig 13 alkotás érkezett be és a további érdeklődőktől is várnak még a kiírók négyet. Mivel február vége a beadási határidő mintegy 20 pályamunkára számítanak. A legjobb darabot mutatják majd be, annak írója 200 000 Ft pénzjutalomban részesül.

A határon túlról is lehet pályázni, érkezett színdarab például Spanyolországból is, egy kint élő magyar írótól. A fair play szabályait szem előtt tartva a 3 fős zsűri tagjai úgy minősítik a pályamunkákat, hogy azon nem látják az író nevét, de még utalást sem róla. A szakmai zsűri tagja egy színművésznő, egy színházigazgató-rendező és egy megyei közművelődési intézmény vezetője.

Márciusban születik meg a döntés, az eredményhirdetést a kiírók Békés város ünnepi testületi ülésének idejére tervezik, amely április 13-án lesz majd. Ekkorra már a színészek is kézhez kapják a nyertes művet és elindul a darab betanulása, valamint színpadra állítása.

Aki kedvet kapott arra, hogy pályázzon, február 28-ig még leadhatja pályamunkáját személyesen munkanapokon 8-20 óráig a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban (5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25., és elektronikus úton a bekesikultura@bekesikultura.hu e-mail címre.

 

A pályázaton minden esetben kérik feltüntetni:

  • a pályázó nevét,
  • elérhetőségét,
  • életkorát,
  • néhány mondatos bemutatkozását.

Azon alkotásokat, amelyek írója és annak elérhetősége nem egyértelmű, nem zsűrizik.

 

Bővebb információ:

Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ

5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25.

Túri Andrea igazgatóhelyettes: 06-20/400-2339 vagy 06-66/411-142

bekesikultura@bekesikultura.hu

FEL