Fazekas Attila a Komolyan lazulósban

2017. március 24. 19:02 | Mikóczy Erika

 

A Komolyan lazulós című rendezvénysorozat legutóbbi vendége, a sokak által művésztanárként ismert Fazekas Attila festőművész, valamint zenekara a Blues Joy volt.

A 2014-ben elindított Komolyan lazulós rendezvénysorozat koncepciója az volt, hogy olyan képzőművészeket mutassanak be, akik a képalkotás mellett zenélnek is. Mint azt Ván Hajnalka a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze elmondta, a sorozat keretében az országos palettába is bepillantottak az érdeklődők, és természetesen hívtak olyan békéscsabai alkotókat is, akik ennek a kritériumnak megfelelnek. Most Fazekas Attila következett, akit festőként és festőtanárként sokan ismernek, de talán zenészként még nem.

A Munkácsy múzeum Jankay termében a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány képviseletében Tímár Ella önkormányzati képviselő köszöntötte a vendégeket, majd Baji Miklós Zoltán tette fel kérdéseit a művésztanárnak.

Az estek történetében most először volt olyan, hogy a vendég alkotónak a tárlatát is a maga valójában tekinthették meg a nézők. Fazekas Attilának  ugyanis márciusban nyílt önálló kiállítása a Munkácsy múzeum Tégla Termében. Alkotásain a régit az újjal, az eldobottat az értékessel dolgozza össze, így adva új értelmet mindennek.

A festőművész idén ünnepli ötvenedik születésnapját. Mint mondta, a jubileumi kiállításnak nagyon örült. Elmondta azt is, hogy boldog embernek tartja magát, és bár szerinte nincsenek különösebben kiemelkedő dolgok az életében, az mégis így kerek, ahogy van.

–  Én nem tudok, nagy, bombasztikus eseményeket felsorolni az életemből, persze nyilván vannak. Felépíti az ember a házát, megszületnek a gyerekek, a gyerekekkel ezernyi élményt élhetünk meg. Ott a munka, az alkotás, de ezek mindennapokká olvadnak össze. Ám ha belegondolunk, akkor van az emberben egy ilyen jó érzés mindettől – fogalmazott Fazekas Attila.

A beszélgetés után, a Blues Joy nevű zenekar szórakoztatta a közönséget, a tagjai sorában Fazekas Attilával.

További programok »

FEL