Évről-évre nő az eladott autók száma

2018. január 5. 15:27 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A statisztikák szerint Magyarországon 2010 óta minden évben több mint 10 százalékkal nő az eladott autók száma. Az új és a használt gépjárművekből tavaly is több fogyott. Emellett többen kerestek hibrid vagy elektromos modelleket is.

2017-ben 20 százalékkal több új autót értékesítettek, mint 2016-ban, ennek hatására a használt gépjárművek eladási száma is elemelkedett. A családok gazdasági helyzetétől függően vagy az 500 ezer forint alatti, vagy a másfél millió forint értékű autókat keresik Békés megyében.

– 500 ezer forint alatt a gépkocsiknak a túlnyomó része idősebb 10 évesnél, inkább a 15 éves korhoz közelítenek. Ezek mellett azok az autó vannak még ebben a kategóriában, amelyek 20 fölötti prémium kategóriás gépjárművek. A másik keresett árkategóriába a másfél millió forint értékű gépjárművek tartoznak, ezek általában a 8 és 9 éves középkategóriás autók, vagy a 6-7 éves kis kategóriás modellek - mondat el Bondár Attila, a Körös Autócentrum Kft. használtautó értékesítője.

Az elmúlt években megjelentek azok a környezettudatos vásárlók is, akik a hibrid vagy az elektromos meghajtású autókat keresik.

–Inkább a hibrid, illetve a plug-in hibrid modellek az elterjedtebbek, de a töltőhálózat kiépítésével, vagy fokozott kiépítésével ez reményeink szerint el fog tolódni az elektromos autók irányába is. Jelenleg főleg az elektromos autót inkább csak második autónak választják a családon belül - emelte ki Tóth Péter Árpád, a Körös Autócentrum Kft. ügyvezetője.

A zöld rendszámos gépjárművekre nem kell súlyadót és regisztrációs adót fizetni, Békéscsabán ráadásul ingyen parkolhatnak. Nem csak a teljesen elektromos autókra jár ilyen támogatás, hanem a hibrid modellek azon típusára is, amelyeket már hálózatról is lehet tölteni. Ezeknek a járműveknek hatótávolsága elektromos üzemben 50-60 kilométer - minimum 25 kilométeres hatótávú autók kaphatnak zöld rendszámot - tette hozzá Tóth Péter Árpád.

A szakemberek bíznak abban, hogy az állami és az önkormányzati kedvezmények segítik az elektromos járművek elterjedését.

 

 

További programok »

FEL