Európai Diáksport Napja: Dr. Baji Balázs visszatér békéscsabai iskolájába

2017. szeptember 21. 16:09 | behir.hu

A békéscsabai dr. Baji Balázs, friss világbajnoki bronzérmes gátfutó egykori iskolájában, az Andrássy Gyula Gimnáziumban sportol együtt a gyerekekkel az Európai Diáksport Napján szeptember 29-én. Tavaly Békés megyében több ezer diák vett részt a programban, országszerte pedig összesen kétszázötvenezer gyerek sportolt egyszerre. Idén már 34 megyei iskola jelezte, hogy részt vesznek diákjai a sportnapon – tájékoztatott a Magyar Diáksport Szövetség.

A szövetség ebben az évben szeptember 29-én rendezi meg az Európai Diáksport Napja (ESSD®) elnevezésű programot. Az egyetlen ajánlott programelem az adott évnek megfelelő, idén 2017 méter lefutása. A sportnap célja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás élményét.

Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap 2016-ban egész Európában összesen húsz országban zajlott másfél millió iskolás részvételével. Hazánkban tavaly közel ezer iskolát mozgatott meg, Békés megyéből 36 iskola csatlakozott. Az idei jelentkezések azt mutatják, hogy 2017-ben várhatóan jóval több iskola érdeklődik az esemény iránt, mert a megyei regisztrációk már most a tavalyi számnál tartanak.

Idén dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes, békéscsabai születésű gátfutó is ellátogat egykori iskolájába, az Andrássy Gyula Gimnáziumba, hogy együtt sportoljon a fiatalokkal. Az Európai Diáksport Napján Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó a budapesti gimnazistákat, Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pedig a Heves megyei általános iskolásokat bíztatja majd.

- Én még csak most szálltam ki az iskolapadból, így mondhatom, hogy az eddig életemet a tanulás és a sport töltötte ki. Sokan hangoztatják, hogy mennyire nehéz a gimnáziumi, egyetemi éveket összeegyeztetni a rendszeres sportolással. Ez valóban igaz, nekem is járt lemondásokkal, de a sportnak és az egyetemi éveknek is rengeteg élményt és barátot köszönhetek, így mindenképpen megérte – nyilatkozta a sprinter.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) egy vloggerpályázatot is meghirdet a program kapcsán: arra ösztönzik a résztvevő fiatalokat, hogy dokumentálják, hogyan zajlik az Európai Diáksport Napja az iskolájukban, és készítsenek róla videoblogot az #ESSD és #BeActive hashtagek feltüntetésével. Az MDSZ szakmai zsűrije által legjobbnak ítélt pályamunkák készítői értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak. A pályázati felhívás elérhető ezen a linken, a részletes játékszabályzat itt olvasható, az Európai Diáksport Napjára pedig itt lehet regisztrálni.

Az eseményhez a Decathlon is csatlakozott egy felajánlással: a szeptember 8-ig regisztráló iskolák közül egy kiválasztott intézménybe sporteszközökkel települ ki, hogy a gyerekek minél gazdagabb sportprogramok közül választhassanak. A már több mint 500 csatlakozó iskola közül végül a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumra esett a választás, amely helyszínt így a Magyar Diáksport Szövetség kiemelt rendezvényként kezel.

További programok »

FEL