Esküvőszervezés: egyre több fogyasztóvédelmi bejelentés érkezik

2017. november 5. 14:15 | behir.hu

Napjainkban az esküvők megszervezésére már egy egész iparág specializáló­dott, de még mindig sokan döntenek úgy – főképp anyagi megfontolásból –, hogy nagy napjukat saját maguk szervezik meg. Számos fórumon olvasni olyan „rémtörténeteket”, melyekből kiderül, hogy nem árt elővigyázatosnak és körültekintőnek lenni.

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (KÖFE) annyi panaszos bejelentés érkezett, hogy úgy döntöttek, összegyűjtik a jó tanácsokat és azokat a buktatókat, amelyek körül vita lehet, vagy amelyekre leggyakrabban ráfizethetnek a párok. Mátyás Petra, a KÖFE szakértője a Vasárnap Reggelnek azt mondta: leggyakrabban az okoz problémát a kevésbé rutinos szervezőknek, házasulandóknak, hogy nem foglalják írásba a szóbeli egyezségeket, és sok szolgáltató, miután tudja, hogy kényszerhelyzetben van a pár, az utolsó pillanatban drágít vagy módosít a szóbeli megállapodáson. A legfontosabb tanács tehát az, hogy kössenek megbízási szerződést, a menyasszonyi ruha kölcsönzéséről pedig bérleti szerződést. Ezek részleteit minél alaposabban ismerjék meg. Volt olyan menyasszony, akinek azért kellett büntetést fizetnie a kölcsönzőnél, mert kitisztíttatta a ruhát. Ugyan semmi baja nem esett, de a szerződében szerepelt, hogy ez tilos. Egy esküvőn pedig sok mindenre kell gondolni.

A ruhán kívül gond lehet a helyszínnel, a vendéglátással, a dekorációval, a zenével, a virágcsokorral. Jobb, ha mindenről részletesen rendelkezünk, hogy kevesebb legyen a bosszúság és a kár.

A dekoráció mennyiségéről, színéről és formájáról is, akárcsak az étkezést illetően, legyen részletes a megállapodás, a felszolgált ételek fajtájáról, mennyiségről és akár arról is, hogy mikor kell felszolgálni a fogásokat a vendégeknek.

„Fontos, hogy a megbízó pár minden esetben legyen tisztában a hibás teljesítés fogalmával – mondta Mátyás Petra. – Ha a szolgáltatás nem felel meg a szerződésben megállapított minőségi követelményeknek, akkor szerződésszegés forog fenn. Ilyenkor kérhető a megbízási díj arányos leszállítása, kirívó esetekben kártérítés is. Érdemes a körülményeket fényképpel, videófelvétellel dokumentálni, ez jól jöhet az eljárás során.”

Az 1970-es évektől kezdve mélyrepülésbe került a házasságkötések száma. Az évi 96 ezer esküvő 2010-re 35 ezerre esett vissza. Az élettársi kapcsolatok térhódítása sokakat térített el attól, hogy oltár elé járuljanak. A tendencia azonban az elmúlt években megfordult. Három év óta folyamatos az emelkedés, és tavaly már 51 800 házasságot kötöttek. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt húsz év alatt 2016-ban anyakönyvezték a legtöbb házasságot hazánkban.

 

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL