Éremeső Karlovacban

2016. február 16. 14:41 | behir.hu

Eredményesen sikerült a Debreczeni Team kick-boxosainak az idei második fellépése Karlovacban, az Európa Kupán. Értékes győzelmek, fontos ranglista pontok, illetve sajnos két sérülés is tarkította versenyt. A harmincöt harcos a két nap alatt tíz arany-, tíz ezüst- és huszonöt bronzérmet szerzett, így a klubok összesített rangsorában a csapat a második helyen végzett.

Több olyan versenyző is volt aki két kategóriában is dobogóra tudott állni ezen a rangos versenyen. Elmondható, hogy a csapat egyre jobb formában veszi az akadályokat és körvonalazódik a kép az idei esélyekről a válogatottsággal kapcsolatban. Természetesen hosszú út van még hátra, de már látszik, hogy több versenyzőnek nehéz dolga lesz idén is. Több olyan fiatal harcos is szerencsét próbált, akik most még csak a szárnyaikat próbálgatják de büszkeséggel tölt el, hogy jól vették az akadályokat és sok szép érmet hoztak haza az úgynevezett kezdő kategóriából. - kezdte értékelését a csapat edzője, Debreczeni Dezső.

Az eddigi versenyekből már látszódik, hogy a kadet 1-es korosztályban versenyző lányok (10-13 éves korosztály) jó erőt képviselnek a csapatban. Petró Lili, Viczián Vivien, Hegedűs Hanga, Leszkó Kitti és Koszecz Boglárka is bizonyította, hogy komolyan kell majd velük számolni. Az is látszódik viszont, hogy ugyanebben a korosztályban a fiúkra nagyon nehéz időszak vár. Bánfi Bence, Viczián Dániel, Stumpf Márk, Szák Tamás, Tóth Dusán, valamint Vadi Olivér jó formában versenyeztek, de további fejlődés szükséges ahhoz, hogy a magyar válogatottba kerülhessenek. A kadet 2-es versenyzők (14-16 éves korosztály) közül többen jól küzdöttek, mégis csak egy aranyat tudtak begyűjteni Viczián Roland jóvoltából. Ami viszont nagyon értékes és örömteli, hogy a csapatversenyek során a mieink - Laurincz Boglárka, Hegedűs Botond, Krucsai Gergő, Viczián Roland, Hrabovszki Donát összeállításban - örülhettek az aranyéremnek, ami azt bizonyítja, hogy van még bennük tartalék. A junior versenyzők (16-18 éves korosztály) küzdöttek a hétvégén a legjobb formában, így arannyal térhetett haza Szentpéteri Bence, Bálint Zoltán és Szász Kristóf is. A verseny végezetével megválasztották minden korosztály legjobb versenyzőit, amiben két harcost is a Békés megyei versenyzők közül választottak be. Szák Tamás a legjobb kezdő versenyző, míg Szász Kristóf a legjobb junior fiú lett. 

Külön büszkeség, hogy az összesített éremtáblázaton a 159 résztvevő csapatból a 2. helyen végzett a Debreczeni Team, amelyet csak egy szintén magyar klub, a csepeli Halker-Király Team tudott megelőzni. 

FEL