Épül a jövő évi együttes

2016. március 10. 09:25 | behir.hu

A békéscsabai kézilabda csapat két évvel meghosszabbította szerződését Mihálffy Adriennel.

A tehetséges balátlövő 2012 nyarán érkezett Békéscsabára a Szeged-KKSE együttesétől, és kezdetben az utánpótlás csapatokban kapott szerepet. Tagja volt a 2014-ben junior bajnoki címert nyert korosztálynak, majd ezt követően kötött profi szerződést a klubbal és lett a felnőtt keret tagja. A 18 éves játékos a 2014/2015-ös idényben már belekóstolt a felnőtt bajnokság légkörébe, az idei szezonban pedig egyre több szerepet kap, emellett oszlopos tagja a junior együttesnek, amelynek színeiben a góllövőlista második helyezettjeként eddig 178 találatot jegyzett. 

- 15 évesen érkeztem az Előre csapatához, és időközben nagyon megkedveltem a klubot, a várost és a szurkolókat is. Úgy érzem, hogy az új edző, Skaliczki László kezei alatt fiatal játékosként sokat fejlődhetek a következő időszakban. Célom, hogy idővel meghatározó játékossá váljak a csapatban, akire minden körülmények között számítani lehet - mondta a tehetséges átlövő a szerződés aláírását követően.

FEL