Előre NKSE: utolsó lehetőség a szépítésre

2016. május 13. 09:40 | Fekete Kata

Pénteken játssza utolsó hazai mérkőzését az idei szezonban az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE csapata, az ellenfél pedig a Mosonmagyaróvári KC együttese lesz. A vendégek remek formában vannak az utóbbi időben, így nem is csoda, hogy még nem találtak legyőzőre a rájátszás során. A kisalföldiek a tizenegyedik pozícióból kezdték a végjátékot, de a legutóbbi fordulóban megnyert MTK elleni összecsapásuk után nem csak a jelenlegi tízedik helyük megtartására nyílott komoly esélyük, hanem akár a kilencedik pozíció is elérhető közelségbe került számukra. A rájátszás előtt edzőváltáson átesett alakulat – Hlavaty Tamást váltotta Varga József – számára tehát nem tét nélküli a találkozó. Ami csapatunkat illeti, sajnos a rájátszás hasonló képet fest eddig, mint az egész szezon, azaz hullámhegyek és hullámvölgyek váltogatják egymást. Az előző fordulóban éppen egy hullámvölgyet élt át a csapat, hiszen a sereghajtó Budaörs otthonában szenvedtek vereséget a lilák. Ezek után úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy rosszul sikerült szezon jobb lezárásáért lép parkettra az Előre péntek este. A záró találkozó előtt csapatunk rutinos átlövőjével, Glusica Leposavával beszéltük meg, mit gondol a pénteki mérkőzéssel kapcsolatban.

- Valószínűleg fájdalmas a kérdés, de meg kell kérdeznem, mi történt Budaörsön?

- Tényleg ez az a mérkőzés, amiről nagyon nehéz beszélni, és nem is tudok sok mindent mondani. Nagyon jól kezdtünk, állva hagytuk ellenfelünket, már hét góllal is vezettünk és abszolút koordináltuk az összecsapást. Ezután jött az első félidő végén egy megingás, amivel közelebb tudott férkőzni a Budaörs, de a szünetben még nálunk volt az előny. A második játékrészben azonban teljesen leblokkoltunk, a védekezésünkkel még nem is voltak igazán nagy problémák, de támadójátékban teljesen megálltunk és elbizonytalanodtunk. Sajnálom, hogy így alakult és nagyon szégyelljük magunkat.

- Összegségében szerinted mi okozhatta az idei gyengébb szereplést?

- Mérleget vonni nem az én feladatom, de sok olyan történés volt ebben az idényben, ami hátrányosan befolyásolta a játékunkat. Leginkább itt a sérüléseket emelném ki, amelyek már tavaly tavasz óta kisebb – nagyobb mértékben sújtják a csapatot, így a bajnokság végére pedig olyan mértékben, hogy szinte teljesen elfogytunk. Valamint még szerintem a győzelmek hiánya is egy kicsit felőrölte és bizonytalanabbá tette a csapatot, és a legtöbbször hiányzott az a magabiztos játék, ami korábban főleg hazai pályán jellemzett minket.

- Az utolsó hazai mérkőzés következik a meglehetősen jó formában lévő Mosonmagyaróvár

- Én személy szerint már nagyon várom az összecsapást. Finoman fogalmazva sem ez a legjobb időszak a csapat életében, de az enyémben sem, hiszen egy nagyon szerencsétlen sérülés miatt két hónapot kénytelen voltam kihagyni, de talán pont ezért is érezek még plusz motivációt a hátralevő mérkőzésekre. Meglehetősen megviselt a sérülés és a kihagyás egyaránt, és nagyon vártam már a visszatérést. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy bőven van törlesztenivalónk ellenfelünkkel szemben, hiszen Mosonmagyaróváron sima vereséget szenvedtünk ellenük, ezért mindenképpen nyerni szeretnénk, visszavágni és tisztességesen búcsúzni a hazai közönségtől.

- Mi kell akkor a szebb búcsúhoz?

- Az szükséges, hogy végig kellő tűzzel és elszántsággal játszunk. A héten éreztem a csapaton, hogy mindenki szeretne valamit javítani nem csak a legutóbbi fiaskón, hanem az egész szezon gyengébb teljesítményén is. Persze tudom, hogy ez már csak szépségtapasz, de szerintem akkor sem mindegy, hogy győzelemmel vagy vereséggel zárjuk az utolsó hazai találkozónkat. Ezen kívül roppant fontos lesz, hogy támadásban is felnőjünk a feladathoz, hiszen mostanában inkább ez okozott nagyobb gondokat a játékunkban. Tiszta fejjel, bátran kell kézilabdáznunk támadásban, és felvállalnunk a helyzeteket. Nyilván szükség lesz jó védekezésre is, de ott úgy gondolom, jobban érezzük egymást. Szóval a kulcs szerintem most a támadójátékunk lesz, ha abban többet tudunk nyújtani, győzelemmel zárhatjuk le a szezon hazai részét. A hiányzók listája továbbra is változatlan, Walfisch Mercédesz, Tóth Sára, Mihálffy Adrienn és Szögi Tímea sem lesz ott a pályán a péntek esti összecsapáson. A két együttes eddigi, nem túl régi történelmében minden esetben a pályaválasztó sikerével zárultak az összecsapások, így ősszel és most a rájátszásban is otthon tartotta a pontokat a Mosonmagyaróvár együttese, a tavaszi békéscsabai találkozón pedig csapatunk tudott 29:27 arányban diadalmaskodni.

Dömény Dezső

FEL