Előre: Egy gól és egy pont

2016. augusztus 14. 18:44 | behir.hu

A labdarúgó NB II 4. fordulójában a Békéscsaba a Soroksár együttesét fogadta a Kórház utcában. A lila-fehérek ugyan megszerezték idei első góljukat, de a Soroksár gyorsan egyenlített és megőrizte a döntetlent.

Közel sem volt teltház vasárnap kora este a csabai stadionban, az első három meccs finoman szólva sem volt nézőcsalogató. Az első húsz perc a korábbiakat támasztotta alá, csak a 21. minutumban jött az első lövés, a hazaiaktól Takács Péter próbálkozott, de veszélytelenül. Hét perccel később Takács és Viczián is megtornáztatta a vendégek kapusát, Holczert, de gól nem született. Nem úgy a 37. percben: Fabio szöglete után Szalai Dániel fejelt a kapuba megszerezve a Csaba első idei gólját (1-0). Nem tartott sokáig a hazai öröm, egy perc sem telt, bizonytalan volt a hazai védelem, amit Gárdos András használt ki és egyenlített (1-1).

A második játékrész elején aktívabb volt a lila-fehér gárda, de csak lehetőségekig jutott, több lövés is érkezett Holczer kapujára, de az erő szinte mindegyikből hiányzott, így ezek nem jelentettek gondot a kapusnak. A csabaiak jöttek előre, de mindhiába, nagy ziccer nem adódott, egészen a 91. percig: Nagy István löbbölte középre a labdát, de Szalai mellé fejelte a labdát, így maradt az 1-1.

A Békéscsaba ezzel maradt nyeretlen, legközelebb Szolnokra látogat Zoran Spisljak csapata.

 

FEL