Előnyben az Amazonok

2016. május 25. 16:23 | behir.hu

A másodosztályú bajnoki címért küzdenek a Gyulai Amazonok! A Békés megyei együttes a női teremfoci, azaz a futsal NB II döntőjének első mérkőzésén fordulatos találkozón 3-2-re diadalmaskodott és nagy lépést tett az aranyérem felé.

Magabiztosan nyerte a Keleti csoport küzdelmeit a gyulai gárda, amely az NB II fináléjának első találkozóján Békéscsabán fogadta a Zala megyei riválist. A mérkőzés negyedórás késéssel indult, hiszen a vendégek tecnikai problémák miatt később érkeztek meg a meccs helyszínére. A gyulaiak kezdtek jobban: egy gyors kontra végén Csanálosi Anada szerzett vezetést. Nem várt sokat a válasszal a vendég együttes, amely előbb a 7. percben Oláh Szandra révén egyenlített, majd még ugyanebben a minutumban Lehota Szimonetta is betalált (1-2). A gyulaiak ennek ellenére nem adták fel, a 15. percben Fülöp Diána harcolt ki büntetőt, amelyet az Amazonok kapusa, Csontos Zsanett értékesített (2-2).

Döntetlennel fordultak a folytatásra a felek. A fordulás után a Göcsej veszélyeztetett többet, de Perjési Rita révén a hazaiak is gólt szerezhettek volna. A gyulai támadó a 31. percben már nem hibázott és újra vezetéshez juttatta csapatát (3-2). A hajrában mindkét oldalon akadtak helyzetek, de újabb gól nem született, így a Gyulai Amazonok várhatják előnnyel a június 2-i visszavágót.

A találkozót teljes egészében pénteken 17.10-től láthatják, az ismétlés pedig vasárnap 10 órakor kezdődik a 7.Tv műsorán.

ÍGY LÁTTÁK A FŐSZEREPLŐK:

Molnár Zoltánné (vezetőedző, Gyulai Amazonok): A Göcsej személyében egy nagyon technikás és rutinos csapatot ismerhettem meg. Csapatom nagyon fiatal még, de nagyon jól küzdöttünk, úgyhogy ennek köszönhető a siker, nagyon örülök neki.

Halmos Máté (vezetőedző, Göcsej SK): Nehéz ilyenkor bármit mondani, mert nyerni jöttünk Békéscsabára. Ott voltak a lehetőségeink, vezettünk a mérkőzésen, nyugodt voltam. Amikor fordított az ellenfél, akkor kezdtem el izgulni, de talán én sem voltam annyira benne a meccsben, mint szerettem volna…

Molnár Ágnes (csapatkapitány, Gyulai Amazonok): Sérülés miatt sajnos nem játszhattam ezen a mérkőzésen sem, nagyon nehéz volt a kispadról figyelni a meccset. Nagyon akartunk nyerni, szerintem tudunk ennél jobban is játszani. A mai napon küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk.

Perjési Rita (támadó, Gyulai Amazonok): Iramos mérkőzés volt, szerencsére tudtunk nyerni egy nagyon jó ellenféllel szemben. A győztes gólnál próbáltam a támadást követni, kis szerencsével jutott el hozzám a labda, nekem pedig sikerült értékesíteni a helyzetet.
 

FEL