Ellési szezon: A napokban szürkemarha ikerborjak születtek

2017. november 9. 06:10 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság mindkét állattartó telepén ugyanazon a napon, november 5-én, vasárnap születtek meg az első szürkemarha borjak.

Az igazgatóság állattartó telepein a szürkemarhák ellési időszaka minden évben november elején kezdődik és egészen március elejéig tart. Most a Kardoskút-Sóstói és a Montág-pusztai telepen is november 5-én jöttek világra az első utódok. Kardoskút-Sóstón két tehén is megellett ezen a napon: az első egy üszőnek, a második pedig egy ikerpárnak (egy üszőnek és egy bikának) adott életet. Montág-pusztán ezen a napon csupán egyetlen borjú született.
A szürkemarha borjak többsége általában az ellési időszak elején, november-decemberben születik. Az elkövetkező napokban, hetekben tehát minden bizonnyal sok kis borjú jön majd világra.
Érdekesség, hogy ennek a természetes körülmények között tartott, ősi szarvasmarhának az utódai lényegesen kisebb testtömeggel (10-15 kilogrammal) jönnek a világra, mint az intenzív állattartásban nevelt fajták borjai, amelyek 20-30 kilogrammot is nyomhatnak.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL