Elindult a szupermaraton - galéria

2016. május 21. 09:39 | behir.hu

Elrajtolt a Budapest Bank 19. Szupermaraton, Kerékpáros és Görkori Túra mezőnye. Közel 1400 versenyző vágott neki a nem mindennapi kihívásnak.

Megpezsdült Békéscsaba belvárosa, hiszen kerékpárosok, futók és görkorisok gyülekeztek a Csabagyöngye előtt, ahol mindenki izgatottan várta az indulást. A biciklisek voltak a legtöbben, hiszen ebben az évben több mint nyolcszázan indultak el két kerékkel Arad felé. Maczkó Péter például először startolt a szupermaratonon, azt tervezi, hogy próbálja tartani a tempót a tapasztaltabb versenyzőkkel. Akadt azonban olyan versenyző is, aki már rutinosnak számít, így a legjobb ötven közé szeretne kerülni.

Az egyéni számot az eddigi pályacsúcstartó Steib Péter és a kilencszeres győztes Bogár János fémjelzi. Érdekesség, hogy karitatív céllal vág neki az embert próbáló egyéni szupermaratoni távnak Budai Zoltán edzőnk, aki mellé már eddig is sokan csatlakoztak segítségükkel. A váltók között is nagy harc várható, a férfiaknál a csabaiak próbálják visszahódítani a sikert a tavalyi második hely után. A hölgyeknél a Békéscsabai AC váltója tör a végső sikerre. Koléner Viktória, a csapat egyik tagja szerint a tanulás és a munka egy kicsit megnehezítette a felkészülést a korábbi évekhez képest, de idén is nyerni jöttek.

A rajtra Genzwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem kancellárja és Szalma László az egyetem docense, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke is örömmel fogadta el a meghívást. A kerékpáros mezőny 9 órakor indult útnak, majd pár perccel később a futók is nekivágtak az első napi 100 kilométernek. A szupermaraton résztvevői délután érkeznek Aradra, majd vasárnap reggel rajtolnak vissza Békéscsaba főterére, ahol délután színes programokkal várják a célbaérkezőket és a szurkolókat.

FEL