Elhunyt dr. Simon Mihály címzetes főjegyző

2016. április 20. 07:03 | Mikóczy Erika

Szerdán reggel érkezett a hír: elhunyt dr. Simon Mihály, Békéscsaba címzetes főjegyzője.

Dr. Simon Mihály 1937-ben született Békéscsabán. A fiúgimnáziumban, a Rózsa elődjében érettségizett 1956-ban. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott jogászként 1962-ben. Ezután pár évig Balassagyarmaton dolgozott fogalmazóként és járásbíróként, a szíve azonban visszahúzta Békéscsabára. Botyánszki Pálnak, a Kner Nyomda igazgatójának a hívására 1968-ban hazajött, és jogtanácsosként tevékenykedett a nyomdában.

1977-ben Aradszki János tanácselnök kereste meg, így lett a városi tanács igazgatási osztályának vezetője. Ettől kezdve 28 éven dolgozott a polgármesteri hivatalban, 1990-től jegyzőként, majd címzetes főjegyzőként. A több mint negyed század során mindig olyan beosztásban volt, ahol a város életével, fejlődésével kapcsolatos döntéseknek lehetett részese, és az általa irányított hivatallal együtt a végrehajtója. Mint mondta: rengeteg egyeztetést, őrlődést jelentett számára ez a munka, ugyanakkor rendkívül büszke volt arra, hogy köze lehetett mindahhoz, ami Békéscsabán történt.

Dr. Simon Mihály címzetes főjegyző 2004 decemberében, 67 éves korában vonult nyugdíjba. Amikor elbúcsúzott egy összapparátusi értekezleten, kollégái vastapssal köszöntek el tőle. Ahogy akkor mondta: 28 év alatt az embernek szinte az otthonává válik a munkahelye, nehéz volt megválnia azoktól, akikkel együtt dolgozott.

Humán érdeklődésű emberként mindig is foglalkoztatta az irodalom, a művészetek szinte minden ága. Nyugdíjba vonulása után erre is több ideje jutott, színházba, koncertekre, kiállításokra járt. 2003 és 2011 között a Békéscsabai Városvédő- és Városszépítő Egyesület elnöki tisztét töltötte be, folyamatosan bizonyítva, milyen sokat jelent neki Békéscsaba, és az, hogy az itt lévő értékek megmaradjanak.

Pár évvel ezelőtt így beszélt az életről és az elmúlásról: „valahogy borzasztóan gyorsan szalad az idő, és lassan elsuhan mellettünk az élet. Csupa pillanatokból áll az életünk, meg kell élnünk tehát minden egyes pillanatát. Ami egyszer elszaladt, az már nem lesz többé. Igyekszem megélni a pillanatokat…”

Dr. Simon Mihály címzetes főjegyző, városvédő és művészetbarát elment. Nélküle szegényebb Békéscsaba.

További programok »

FEL