Életnagyságú mesehősök jártak a megyei könyvtárban

2017. december 8. 13:45 | Horváth Szabolcs

Mirr-Murr, Pom Pom, Süsü a sárkány – Csukás István Kossuth-díjas író, költő klasszikus mesefiguráival találkozhattak kicsik és nagyok a Békés Megyei Könyvtárban, három napon át. A kiállítás részeként nem csak a rajz- és bábfilmekből ismerős figurákat láthatták a gyerekek, hanem diafilm vetítéssel közelebb kerülhettek a mesék világához is.

A kicsik kedvencei közül ez a három mesehős Mirr-Murr, Pom Pom és Süsü a sárkány a legnépszerűbbek. Habár a könyvtár Csukás István klasszikus mesehőseit sorakoztatta fel, a mai gyerekek is ismerik és szeretik ezeket a figurákat. A klasszikus figurák mellett klasszikus diavetítéssel is várták a gyerekeket, akiknek ez a fajta mesélés új volt, azonban minden percét élvezték.

– Az olvasás a fantáziát és a kifejezőkészséget fejleszti. Fontos, hogy a fiatalabb generáció ne csak képernyőn és a számítógépen lásson meséket  – mondta Rakonczás Szilvia, a könyvtár igazgatója –, hanem élő szóban is megkapják ezt az élményt. Mindazt amit a mi korosztályunk még kapott.

A kiállítással kapcsolatban az igazgatónő megjegyezte, hogy a gyerekek és a felnőttek is érdeklődők voltak. Az óvodás és iskolás csoportok folyamatosan váltották egymást. A kísérő tanárok, óvodapedagógusok véleménye egybehangzó volt: a meséket felolvasva is meg kell szerettetni a gyerekekkel.

– Nagyon harcolok ellene, hogy a gyerekek ne az okos telefonokat és a különböző gépeket nyomkodják, hanem olvassanak. Ahogy nő a korosztály úgy egyre nagyobb olvasottsággal rendelkezzenek, akár magyar, akár külföldi költők, írók, irodalom kerüljön eléjük – mondta Bálintné Pallag Ilona a Sarkadi Általános Iskola Kötegyáni Tagintézményének iskolatitkára.

A halhatatlan mesehősök megismertetése sikeres volt. Néhány nap alatt több százan látogattak el a megyei könyvtárba.

További programok »

FEL