Elájultak az ítélet hallatán

2016. február 3. 09:00 | Fekete Kata

A Szegedi Ítélőtáblán szerdán kezdődő másodfokú tárgyaláson kiderül, maradnak-e a több száz milliós csalást elkövetők súlyos fegyházbüntetései. A vádlottak egy részét a mentő vitte el, amikor meghallották a Gyulai Törvényszék elsőfokú ítéletét - írja a nol.hu.

Egykori ügyész is volt a vádlottak között, akik nagy értékű áfacsalás miatt súlyos fegyházbüntetést kaptak első fokon a Gyulai Törvényszéken. Összesen 43 vádlottja volt annak a monstre pernek, amely egy kecskeméti áfacsaló társaság bűncselekményeit tárgyalta. Elfogultság miatt került az ügy Gyulára, onnan a másodfokon ítélkező Szegedi Ítélőtáblára. A másodfokú tárgyalásra már csak 36 vádlott maradt - a többiek esetében jogerőre emelkedett az első fokú verdikt - írja a nol.hu a Hírösvényre hivatkozva.

Papíron külföldre adtak el nagy mennyiségű gabonát - valójában azonban nem ment ki az országból a gabona. Gabonatermelők is részt vettek a bűncselekményben - ők a tárgyaláson azzal védekeztek, hogy a szabályszerű gyakorlatot folytató gabonakereskedők sokára, vagy egyáltalán nem fizetnek a búzáért. A fővádlottak ezzel szemben készpénzzel, és azonnal fizettek. A termelők nem minősültek a bűnszervezet tagjainak.

Emberölésért sem szoktak ennyit adni – 10 év fegyházbüntetést kapott az elsőrendű, 9 évet a másodrendű, 8 évet a harmadrendű vádlott. Összesen 43 vádlottja volt annak a pernek, amelynek során több mint 80 év szabadságvesztést osztott ki az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék. Mivel a vádlottak egy része az ítélet szerint bűnszervezet tagjaként követte el tettét, ők feltételesen sem bocsáthatók szabadlábra.

A súlyos ítélet hallatán először a másodrendű vádlott, D. Szilvia könyvelő ájult el, miután elhangzott, hogy adócsalás, magánokirat-hamisítás miatt 9 év fegyházbüntetésre ítélte őt a Gyulai Törvényszék, és feltételes szabadlábra sem bocsátható. A bíró mentőt hívott, ők pedig a vádlottat a kórház sürgősségi osztályára szállították.

Amikor rá került a sor, és elhangzott, hogy 6 év fegyházra ítélte a bíróság, továbbá ő sem kerülhet feltételesen szabadlábra, a negyedrendű vádlott, a volt ügyésznő, dr. K. Edit rángatózni kezdett, kapkodta a levegőt. A mentők őt is elvitték a sürgősségi osztályra.

A kiszabott több mint 100 millió forint vagyonelkobzás, illetve pénzbüntetés egy része a vádlottakat sújtja, más része a cégeiket. Csak azokat a vállalkozásokat nem büntették meg, amelyek időközben megszűntek.

További programok »

FEL