Együttműködés a vállalkozókért

2017. május 18. 18:56 | behir.hu

Megállapodást kötött a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK). A 2011-ben kötött hasonló együttműködés megújításáról és bővítetéséről szóló okmányt május 17-én írta alá a kormányhivatal főigazgatója, dr. Takács Árpád és az iparkamara elnöke, dr. Orosz Tivadar, az iparkamara küldöttgyűlésén, a kormányhivatal épületében.

Az együttműködési megállapodás célja, hogy a kamara és a kormányhivatal hozzájáruljon Békés megye gazdasági szereplőinek megerősödéséhez, valamint a megyében székhellyel, vagy telephellyel rendelkező vállalkozások stabil működésének és további fejlődésének elősegítéséhez. A felek megfogalmazzák benne annak szándékát, hogy az egymás közötti, és ezáltal a vállalkozásokkal történő információáramlást segítik. Mindezt teszik a foglalkoztatottak számának növelése, valamint a már meglévő munkahelyek megtartásának elősegítéséért.

Dr. Takács Árpad, a kormányhivatal főigazgatója szerint a kamarákkal való együttműködés stratégiai jelentőségű. A legfontosabb feladatnak nevezte a hatóságnak a gazdasági élet szereplőivel való kommunikációban a közös nyelv kialakítását a hatékonyság érdekében. Elmondta: a cselekvőképességet szolgálja majd ez a megállapodás, amely a megváltozott jogi és gazdasági környezetben garantálja a professzionális közigazgatás működését.

Dr. Orosz Tivadar elnök is egyetértett abban, hogy folyamatos párbeszédre es komoly paradigmaváltásra van szükség. Véleménye szerint a mostani megállapodás is biztosíték lesz az eredmények eléréséhez.

Az együttműködés kiterjed a helyi és megyei foglalkoztatásra, az építőipari kivitelezői tevékenységre, az építésfelügyeleti ellenőrzésekre, a munkaadók minél szélesebb körű tájékoztatására. Munkaügyi és munkavédelmi témában a kormányhivatal egyebek mellett kihelyezett tanácsadást (ügyfélfogadást) végez a kamara székhelyépületében. A fogyasztói jogok minél hatékonyabb érvényesítése érdekében együttesen tesznek azért, hogy a Békéltető Testület ismertsége növekedjen.

A kormányhivatal, képviselők révén, részt vesz a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési Bizottsága, valamint a Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság munkájában.

A Kormányhivatal és az iparkamara, ill. annak tagjai együttműködnek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló projektekben a megyei és helyi szintű foglalkoztatási partnerségek kialakítása és a térség foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL