Együtt kerek a világ - díjazták a rajzpályázat résztvevőit

2016. december 3. 21:57 | Horváth Szabolcs

 

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete egy rajzpályázatot hírdetett óvodások és átlaános iskolások számára. Az Együtt kerek a világ pályázat célja, hogy a gyerekek rajzaikkal, festményeikkel fejezzék ki, hogyan kell segíteniük a fogyatékkal élő embereket.

120 pályamunka érkezett a gyerekektől a felhívásra, akik mindannyian valamilyen jelenetet, vagy segítő tárgyat (például fehér botot) ábrázoltak. Az egyik első helyezett fiatal alkotó kiislány azt mondta ő egy fehér botos nénit festett, aki éppen a zebrán megy át.

- Segítenünk kell nekik, hogy ne érje baj őket, mert ők kiszolgáltatobbak mint mi és nem úgy látnak mint mi- mondta a rajzpályázat első helyezette Szabó Mercédesz.

- A legfonotsabb, hogy ez a korosztály már óvodások érezzék azt, hogy sok féle hátránnyal, különbözőséggel élünk és így tudjuk mindannyian kerekké, égésszé tenni a világot, ha mindannyian segítünk egymásnak, ha megértőek és szolidálisak vagyuk a másikkal szemben. És talán segíteni is tudunk. Ezek a rajzok a segítség nyyújtás sok féle módját mutatják be, amiket a gyerekek gondolnak a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatban- mondta Herczeg Tamás a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgató helyettese.

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete érzékenyítő programokat esélynapokat szervez az óvodások és általános iskolások számára, azért, hogy minél közelebb hozza ehhez a generációhoz a fogyatékkal élő emberek életét, hétköznapjait és sokszor azokat  a problémákat amiket a hétköznapi egészséges emberek nem is érthetnek meg, ha nem magyarezzák el nekik és nem mutatják meg tst közelből mik is ezek. Azt tapszrtalják a programszervezők, hogy ez a generáció tényeleg érzékeny és megértő, befogadó a fogyatékossággal élők helyezetére nézve.

- Minél hamarabb már óvodás korukban be kell mutatni a kicsiknek, hogy pontosan miről is van szó, így könnyedén beépül a mindennapjaikba, hogy lehet együtt élni a fogyatékkal élőkkel és lehetőség szerint segíteni őket egy-egy számukra nehéz helyzetben. Ez a pályázat is jól mintázza mennyire érzékenyen reagálnak a kicsik erre a kérdéskörre- hallotuk a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnökétől Nagy Zsuzsától.

 

FEL