Egy őrült naplója Katkó Ferenccel a Nemzetiben

2018. február 7. 17:16 | behir.hu

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán mutatja be 2018. március 4-én a Békéscsabai Jókai Színház Gogol Egy őrült naplója című művét Katkó Ferenc főszereplésével, Köllő Miklós rendezésben.

Az Egy őrült naplója valóban naplóformában íródott mű és egy valódi őrült írja. Axentyij Ivanovics Popriscsin címzetes fogalmazó naplójában folyamatosan rögzíti megőrülése történetét, így jutunk el a kissé szórakozott csinovnyiktól a súlyos személyiségzavarban szenvedő betegig. Álmok és víziók, melyek nevetségessé válnak a nappal kiábrándító valóságában. Az élet ésszerűtlenségek halmaza, amelyben a rögeszme, mint valóság tükröződik. A történet hőse őrült – egy őrült világban. Gogol tragikomikus látomásában zseniális pontossággal tárja elénk a téboly felé haladó, elnyomott, a kitörés esélye nélküli, reménytelenül szerelmes ember kórtörténetét, mely mélyen megrendítő és emberi. Köllő Miklós rendező Székely László díszlettervezővel és Jánoskúti Márta jelmeztervezővel dolgozott együtt, akik egységes, hatásos és a cselekményt jól szolgáló színpadképet hoztak létre. A rendező Dmitrij Sostakovic zenéjét használta, amire Preisinger Éva különleges koreográfiát állított össze. Az előadás igazi színházi csemege, a méltán népszerű, kiváló színészművész, Katkó Ferenc előadásában.

- Gogol és Bulgakov a két szerelem, ha lehetőség adódik, külföldön-belföldön, keresem a találkozást. Szerencsére ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki fél évszázaddal ezelőtt Darvas Iván zseniális átváltozását látta is, nem csak hivatkozik rá. Horvai István rendezése klasszikus mestermunka volt, precíz, stabil alapot nyújtott egy igen szenzitív, sokszínű művész szárnyalásához. Meglehetősen hosszú idő és bátorság kellett ahhoz, hogy Gogol naplója feltámadjon. Ha jól emlékszem 1992-ben a Nemzeti Színház tűzte műsorára, azután a 2010-es években bukkant fel. Kiváló színészeink hívták életre, változó sikerrel, változó tartalommal, céllal – nyilatkozta korábban Köllő Miklós.

Katkó Ferenc a Kijevi Színművészeti Egyetem drámai és filmszínész szakán tanult 1994 és 1998 között, ugyanebben az időben három szemesztert töltött a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly osztályában. 2014-ben diplomázott (MA) a Kijevi Színművészeti Egyetem rendezői szakán. Vizsgarendezését, a Koldusoperát, a 2015-ös POSzT versenydarabjai közé választották. A Békéscsabai Jókai Színház tagja, osztályvezető tanárként színészmesterséget tanít a csabai Színitanházban.

Az Egy őrült naplója bemutatója tavaly júniusban volt a Békéscsabai Jókai Színházban, 2018. március 4-én a budapesti közönség is megcsodálhatja Gogol remekművét a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.

 

További programok »

FEL