Egy kerékpárt is nyerhet, ha teljesíti a Határmentét

2016. szeptember 18. 16:32 | Laczkó Viktória

A Szent István térről indult el a Mozdulj meg baráti kör néhány tagja a Magyar Újjászületés Alapítvány által szervezett Határmente kerékpáros túrára. A mozgás mellett kulturális program is várt a résztvevőkre. Még öt alkalommal tartanak szeptemberben Határmente túrát, végül egy kerékpárt sorsolnak ki a teljesítők között.

A Határmente elnevezésű teljesítménytúra résztvevői a Szent István téren gyülekeztek, amelyet a békéscsabai Mozdulj meg baráti kör koordinált.

A csoportos túrázásnak számtalan előnye van az egyik résztvevő szerint. Vágdai Lászlónét a közös élmény és a mozgás is inspirálja abban, hogy heti többször közösen túrázzon társaival. - Hetente négy-öt túrát szervezünk, akár gyalog, akár kerékpárral. És az a lényeg, hogy mozgunk, megismerjük Békéscsaba szépségeit is, a szűk környezetünket. De eljutunk a megye több településére kerékpárral közösen és ez nagyon jó - fogalmazott Vágdai Lászlóné.

Csoportosan összesen kilenc alkalommal indulnak a Határmente teljesítménytúrára a baráti kör segítségével. Azok, akik teljesítik a távot, egy sorsoláson is részt vehetnek (a vezetett túrák időpontjai a képgalériában). 

Békéscsaba - Nagyszalonta - Békéscsaba 

A táv 108 km. Békéscsabáról indul Nagyszalontára, Gyulán keresztül. A baráti kör vezetője szerint nemcsak a mozgás a lényeg az alkalmakkor, hanem kulturális eseményt is beiktatnak a programba. Az Arany János Emlékmúzeumba is ellátogatnak ilyenkor.

- Aki teljesíti ezt az túrát és elküldi a fényképeket névvel, címmel, telefonszámmal, amit Békéscsabán a városháza előtt és Nagyszalontán a református templom előtt készít a kapcsolat@hatarmente.hu e-mail címre, azok között egy kerékpárt fog kisorsolni az alapítvány - mondta el Megyeri Ágnes a Mozdulj meg baráti társaság vezetője. 

 

FEL