Egy induló, ami igazából nem is induló

2016. október 4. 07:11 | behir.hu

A zene világnapja alkalmából rendhagyó előadásokat tartottak a Munkácsy Emlékházban. A festőművész rajongói ezúttal az úgynevezett Munkácsy-indulóról tudhattak meg többet, de a festő amerikai útja is a középpontba került.

A Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek játéka tette teljessé az emlékház vörös termében rendezett programot. Szalay Ágnes történész Munkácsy amerikai útját idézte fel az érdeklődőknek, ami Európa meghódítása után újabb sikertörténet volt.

- Rendkívül sok arcképet, portrét is festett és az amerikai vásárlók rajongtak is a képeiért. Korábban már a Siralomház, a Milton is kikerült az Egyesült Államokba és azután 1886 novemberében a képkereskedője, Sedelmeyer az egyik Krisztust ábrázoló képével kiutazott az Egyesült Államokba, pár nappal később pedig Munkácsy is követte őt - fogalmazott Szalay Ágnes történész.

A festőgéniusz amerikai búcsúja idején jelen volt egy cigányzenekar, amely a helyi újságírók szerint a Munkácsy-indulót is eljátszotta. Mint később kiderült, ez nem is egy induló volt.

- Harsányi Zsolt híres Munkácsy-regényéből egyértelműen kiderül, hogy ez bizony a himnusz volt, ami valószínűleg akkor egy amerikai újságíró számára nem volt egyértelmű. Biztos egy kicsit feszesebben játszották, gyorsabban, indulószerűen. Majdnem biztos, hogy ez a himnusz volt, de ezt egy amerikai újságíró nem feltétlenül tudhatta – árulta el Gyenge Enikő zenetudós.

Az amerikai sajtó szinte végigkövette Munkácsy útját, így jól dokumentált ez az időszak. A zenetudós szerint mivel a festő búcsúzkodása idején játszott a zenekar, életszerű, hogy éppen a himnusz hangjaira köszönt el a mester Amerikától.
 

FEL