Drogkereskedők bukhattak le

2016. március 16. 12:43 | Fekete Kata

Tótkomlóson, a Zámenhof utcában a tótkomlósi rendőrőrs rendőrei március 15-én 14 óra 30 perckor igazoltattak négy tótkomlósi férfit, akik egy személygépkocsi mellett álltak. A rendőrök kocsiban, amelyet a társaság egyik tagja, Sz. B. használ, alufóliába csomagolt növényi törmeléket találtak. A kilenc csomagot a bennük lévő összesen kilenc gramm kábítószergyanús anyaggal a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a rendőri intézkedés előtt a csoport másik tagja, M. A. rejtette el az autóban. A szintén az autó mellett álló L. G. kabátjából 1 gramm szárított növényi törmelék került elő. A rendőrök ezt követően a négy férfit előállították az Orosházi Rendőrkapitányságra.

A nyomozás eddigi adatai alapján a 23 éves M. A. az intézkedéskor, illetve azt megelőzően kábítószert értékesített ismerőseinek, ezért az Orosházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A férfi lakóhelyén tartott házkutatás során a rendőrök két  digitális mérleget, tíz növényi gumót és egy önzáró nylontasakot foglaltak le, amelyeket az autóban és az L. G-nál talált növényi törmelékkel együtt szakértővel vizsgáltatnak meg. 

A 23 éves L. G., a 19 éves Sz. B. és a rendőri intézkedéskor velük egy társaságban lévő 25 éves C. Sz. elismerték, hogy az igazoltatás előtt kábítószert fogyasztottak. Ellenük az Orosházi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Forrás: Police.hu

FEL