Dr. Sódar Anita: 813 millióból 4,5 kilométer kerékpárforgalmi létesítmény épül

2017. október 11. 18:58 | Mikóczy Erika

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből Békéscsaba városa ismételten sikeresen pályázott. Több mint 810 millió forintos projekt keretében négy és fél kilométer kerékpárút épül Békéscsabán, ahol a lakosság közel 30 százaléka napi rendszerességgel használja a biciklit. A 7. Tv Aktuális című műsorában dr. Sódar Anitával, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetőjével Horváth Szabolcs műsorvezető beszélgetett erről.

 

– Mekkora jelentőséggel bír a kerékpáros társadalom és a város életében az összesen négy és fél kilométeres kerékpárút?

 

Biztos, hogy óriási jelentősége van ennek a kerékpárút-építésnek, illetőleg pontosítsunk: a kerékpárforgalmi létesítmény építésének. Békéscsabán igen magas a kerékpárral közlekedők száma. A város mindig is nagy gondot fordított arra, hogy a biztonságos közlekedés feltételeit megteremtse. Ezért is volt nagy jelentősége annak, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében lehetőség volt különféle kerékpárforgalmi létesítményekre pályázni. Első körben nyújtottuk be ezt a pályázatot. Pontosan 813 millió forint összegű támogatásban részesült a város. Három nagy projektelemet ölel fel ez a projekt. Egyrészt megvalósul a Gyulai úton, a Körte soron a kerékpárút-építés, másrészt pedig Jaminában, a Pataky utca, illetve a Franklin utca hiányzó létesítményei valósulhatnak meg a projekt keretében. Nem utolsó sorban pedig a Berényi úton is önálló kerékpárút fog épülni, és ezzel biztosítva a biztonságos közlekedés feltételeit. A projektnek nagyon fontos, alapvető céljai voltak, amelyeket be kellett mutatnunk a projektben. Ezeket kiemelten értékelték. Egyrészt az kellett, hogy ezzel a kerékpárforgalmi hálózat folytonossága valósuljon meg, tehát egy egységes kerékpárforgalmi hálózat alakuljon ki Békéscsabán. Ez a három projektelem is azt szolgálja, hogy a folytonosság megteremtődjön Békéscsabán. Szeretném megjegyezni, hogy nemcsak ezt a három projektelemet nyújtottuk be a projekt keretében, hanem számos más útszakasznak a kerékpárforgalmi létesítményeire is pályázott a város. Reméljük, hogy a későbbiekben is be tudunk majd számolni ezen projektek sikeréről. Másik nagyon fontos cél a zajterhelés, a környezetszennyezés csökkenése volt, és amit többször is kiemeltem, a közlekedésbiztonság növelése, és ennek megteremtése.

 

– Ha így haladunk, akkor néhány év alatt le lehet fedve kerékpárforgalmi létesítményekkel akár egész Békéscsaba?

 

– Természetesen priorizálni kell. Tehát minden útszakaszon, ahol műszakilag lehetséges, és az adottságai olyanok az útszakasznak, ott meg lehetne valósítani. Ez mindig pénz kérdése, ezért priorizálni kellett ezeket a fejlesztéseket, és nem utolsó sorban figyelembe kellett venni a pályázati felhívás feltételrendszerét is. Tehát nem tudtunk minden útszakasszal pályázni, holott nagyon szerettük volna megvalósítani. Nagyon fontos volt, hogy a pályázatnak volt egy olyan feltétele, hogy a lakóhelyet és a munkahelyet is össze kellett kötnie, és ezek az útszakaszok, létesítmények, adott esetben például a Körte soron a Lencsési úti lakótelepet köti össze egy nagyon nagy forgalmú közúttal, jelen esetben például a Gyulai úttal. Tehát ilyen feltételeket, körülményeket is mérlegelni kellett, amikor kiválasztotta a város ezeket az útszakaszokat. Kiválasztott útszakasz lesz a Szarvasi úti felüljáró is, vagy a Szabolcs utca kerékpárforgalmi létesítménye. A város életében szerintem az egyik legmeghatározóbb beruházás pedig talán az Építők útjának a kiépítése a Kétegyházi út és Lencsési út között, ami nem csak egy út lesz, hanem kerékpárforgalmi létesítmény is lesz az útszakaszon.

 

 

– Tudunk egyébként hozzávetőleges adatokat mondani arról, hogy ezeket a létesítményeket nagyjából hányan veszik igénybe?

 

– Erre készítettünk egy tanulmányt. Egy külön kerékpárforgalmi hálózati terv és felmérések készültek. Megszámoltuk a kerékpárral, illetőleg az autókkal közlekedőket is. Ez a tanulmány egyébként elérhető a honlapunkon illetőleg Békéscsaba honlapján. Nagyon magas számokról beszélhetünk.

 

– Érdekes lehet a lakosság, a gépjárművel közlekedők számára, hogy ezek a beruházások mennyire befolyásolják a forgalmat. Forgalomelterelésekre kell számítani?

 

– Fontos megjegyezni, hogy a kivitelezőkkel mindhárom projektelem vonatkozásában már megkötöttük a kivitelezési szerződést. Ez a szerződés pontosan lehatárolja, és kötelezővé teszi a kivitelező feladatait, és kötelezővé teszi a forgalomterelési terv elkészítését is. Augusztus 23-án kötöttük meg ezt a szerződést, a munkaterületet pedig szeptember 5-én adtuk át a három nyertes kivitelező cégnek, és a tényleges munkák szeptember végén kezdődnek. Fontos megjegyezni, hogy a lakosságot, az ott élő családokat, lakókat értesítik erről. Külön szórólap formájában, postaládákba szétszórva is tájékoztatják az ott élőket, illetve többször tájékoztatjuk a lakókat a nyomtatott sajtóban, tévében, rádióban is. Természetesen, mint minden beruházás, biztos, hogy kellemetlenséggel fog járni, de azt nem szabad elfelejteni, hogy 2018. szeptember 30-án, amikor a kivitelezés befejeződik, teljesen új útszakasz áll majd a lakók rendelkezésére, ami biztosítja az ő biztonságos közlekedésüket négy és fél kilométer hosszon.

 

– Gondolom, fel vannak készülve a kivitelezők is, hogy zökkenőmentes legyen minden, amennyire csak lehet.

 

Igen. A munka a CsabaPark oldalában, annak bejáratától kezdődik a Gyulai úton. A Berényi úton a Szarvasi úthoz közelebbi részen kezdődnek a munkák. Jaminában pedig a Pataky utcában kezdi el a kivitelező először a munkákat. A lakókat mindig értesítjük, ha bárkinek bármi kérdése van, akkor nemcsak a kivitelezőket lehet keresni, hanem természetesen a Békéscsabai Városfejlesztési Kft.-t is. A Szent István tér 10. szám alatt található az irodánk, a honlapunkon pedig az elérhetőségeink megvannak, tehát telefonon, e-mailen bárki megkereshet minket.

 

– Természetesen van egy határidő, ameddig be kell fejezni ezt a beruházást. Az időjárási körülmények mennyiben befolyásolhatják a határidőt?

 

Eleve úgy határoztuk meg a kivitelezés időtartamát, hogy biztosan lesz benne csapadékos időszak, de tavasszal, illetőleg nyári időszakban is lehet a munkát folytatni. Úgy gondolom, hogy az időjárás nem fogja befolyásolni a kivitelezési munkát. És mint minden beruházást, amit koordinálunk, reméljük, hogy ezt is időben át tudjuk adni a lakóknak.

 

További programok »

FEL