Dr. Rákóczi Attila: A feladatokat a legjobb tudásom szerint igyekszem elvégezni

2017. október 8. 16:50 | Mikóczy Erika

Dr. Takács Árpád kormánymegbízott javaslatára Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szeptembertől dr. Rákóczi Attilát nevezte ki a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatójává. Az új főigazgató vezette korábban a kormányhivatal Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályát. Az új feladatkörről Rákóczi Attilával a 7. Tv Aktuális című műsorában Zsíros András műsorvezető beszélgetett a főigazgatóval.

 

–  Mennyiben lesz más ez az új feladatkör? Nyilván jóval szélesebb lesz a feladata. Mennyiben lesz ez újabb, és nagyobb kihívás?

 

Eddig a kormányhivatal egyik szakmai osztályát vezettem, így vertikálisan kellett ismernem ezt a szakterületet a kormányhivatali struktúrában. Most az a feladatom, hogy horizontálisan irányítsam és vezessem azt a munkaszervezetet, amely a különböző szakmai főosztályokból illetve a járási hivatalokból áll. Nem kis kihívás, viszont szakmailag felkészültem erre a feladatra. Mindenképpen a legjobb tudásom szerint igyekszem vezetni ezt a szervezetet.

 

– Már nemcsak agrárügyekkel kell foglalkoznia, hanem minden olyan területtel, ami a kormányhivatal működésére vonatkozik. Hogyan fogadta a felkérést? Mennyire érezte magáénak ezt a feladatot?

 

Sosem magát a felkérést kell nézni, hanem az előttünk álló feladatot. Az előző munkahelyemen is mindig arra törekedtem, hogy azt a feladatot, amit rám bíznak a vezetőim, a legmaximálisabban, és a legjobb tudásom szerint végezzem el. Most is ez a feladat, nem több ennél, poszttól és tisztségtől függetlenül. Valóban az agrár- és vidékfejlesztés volt eddig a szakterületem. Agrármegye lévén ez kiemelt terület, hiszen a gazdálkodók nagyon fontos partnerei a kormányhivatalnak. Ők most is ugyanúgy fontosak maradnak, ugyanakkor más szervezeteket is komoly figyelem övez. Gondolok itt a kamarákra: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára, a Kereskedelmi és Iparkamarára, a mérnök kamarára, az építész kamarára, hisz az ezekben kamarai tagként tevékenykedő emberek sorsa is rendkívül fontos a kormányhivatal számára. A napi tevékenységen túl kiemelt feladatom a stratégiai partnerekkel, kamarákkal való együttműködés is.

 

– Gondolom üzenetértéke is van annak, hogy éppen az agrárterületről választottak főigazgatót egy agrármegye kormányhivatalában.

 

Azért is fontos ez, mert tudjuk, hogy az agráriumba az elkövetkező időszakban rengeteg támogatás érkezik. Gondolok itt a közvetlen támogatásokra, a vidékfejlesztési forrásokra, vagy a nemzeti támogatási forrásokra is. Komoly források érkeznek az agrárszektorba agrár-vidékfejlesztési célból. A megye agrárjellegéből adódóan van hova felzárkóznia. De ezen kívül is nagyon sok olyan forrás van még, ami rendelkezésre fog állni az elkövetkezendő időszakban. Gondolok itt például a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programra, vagy a GINOP pályázatokra. De a Modern Városok Program keretén belül is rengeteg forrás szolgálja az elkövetkezendő időszakban a megyét, a megye lakosságát, és a megye felemelkedését. Nekünk az a célunk, nekem pedig az a feladatom, hogy a Békés Megyei Kormányhivatal munkaszervezetét úgy vezessem, beleértve a szakmai főosztályokat, beleértve a járási hivatalokat is, hogy ezek a pályázati források minél szélesebb körben tudjanak a megyében érvényesülni. Együttműködve a kamarákkal, együttműködve a különböző szakmai szervezetekkel úgy oldjuk meg ezt a feladatot, hogy az elkövetkező időszak a felemelkedés időszaka legyen. És a kormányzat, kormánymegbízott úr által meghatározott stratégia, meghatározott keretek között ki kell, hogy szolgálja a munkaszervezet azt a célt, hogy ez megvalósítható legyen. Tehát a jó államot a munkaszervezetnek meg kell valósítania. Ez is egy rendkívül széles kör. Annak ellenére, hogy úgy tűnhet adott esetbe, hogy „csak” agrárium. Tudjuk, hogy a vidékfejlesztési forrásokból nemcsak közvetlenül az agrárium, hanem a civil szervezetek, mikro-vállalkozások, önkormányzatok is részesülhetnek. Gyakorlatilag hasonló analógiára épülnek a különböző támogatási forrásokból most érkező támogatási összegek is. Mindenképpen az a feladatom a napi működés és a napi funkció ellátása mellett, hogy azokat az emberek, akik a Békés Megyei Kormányhivatalban dolgoznak, hatékony, gyors, egységes és professzionális munkavégzéssel a közigazgatásban a területi államigazgatási feladatokat ellássák, illetve hozzájáruljanak ahhoz, hogy az elkövetkezendő időszakban a megyébe érkező forrásokat rugalmasan, minél hatékonyabban, minél gördülékenyebben tudják lehívni a célszervezetek.

 

 

– Ez nagyon fontos kérdés, hiszen tudjuk, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban Békés megye kapja az egyik legtöbb támogatást. Említette a szervezeti felépítést, amit ehhez alkalmassá kell tenni. Sok mindent kell változtatni ahhoz, hogy megfelelő legyen a kormányhivatal ehhez?

 

A 2017-es év tavaszától kezdődően nagyon komoly mezsgyét „taposott ki” a kormánymegbízott úr. Nekem most tényleg az a feladatom, hogy az ő általa annak idején meghatározott, és azóta stratégiába fektetett eszközöket úgy használjam – legyen az humán erőforrás vagy pénzügyi keret – hogy az megfeleljen az elvárásoknak. Tavasz óta nagyon komoly munka kezdődött el a kormányhivatalon belül. Szabályzatokat, különböző eljárásokat tekintettünk át, munkacsoportokat hoztunk létre. Ilyen volt például az egységes eljárásokat szolgáló, egységes iratmintákat használó munkacsoport, amely az egységesítést és a hatékonyságot növelte. De például a gyermekvédelmi protokoll kialakítása is az elmúlt időszak gyümölcse. Idetartozik, és most is formálódik az egységes ellenőrzési eljárásrendről szóló munkacsoport, amely szintén azt szolgálja, hogy a kitűzött célokat minél hatékonyabban tudja a szervezet megvalósítani. A Békés Megyei Kormányhivatal adottságait tekintve közepesnek mondható. Nagyjából 1500 kolléga dolgozik a hivatalban. Az éves ügyfélforgalma a kormányhivatalnak nagyjából 900 ezer fő, ami a megye lakosságának két és félszerese. A sommás eljárások száma a tavalyi évben 700 ezer körül volt, és ebből 52 ezer esetben kellett függő hatályú döntést meghozni. Ami összetetté teszi ezt a tevékenységet és a folyamatot, hogy van még 9 járásunk is, és a legtöbb szervezeti egység külön telephelyen helyezkedik el. Így még inkább kihívás, hogy egységesen működjön a hivatal, egységes keretrendszer szerint. Jó úton haladunk benne, gyakorlatilag végrehajtási szakaszban vagyunk ezekben a kérdésekben.

 

– Említette a személyi állományt. Mennyire lehet a kitűzött célokat elérni a jelenlegi személyi állománnyal?

 

Kiváló szakemberek dolgoznak a kormányhivatalban. Legyen az akár ügyintézői szint, vagy vezetői szint. Meg tudnak felelni annak a fajta elvárásnak, ami előttünk áll az elkövetkezendő időszakban: hogy végrehajtsuk a területi államigazgatási feladatokat, mellette azokat a többletfeladatokat, amiket vállaltunk a kiemelt kormányzati beruházásokkal kapcsolatban, vagy akár a Modern Városok Programja keretén belül. Abszolút alkalmas a személyi állomány arra is, hogy a pályázati források lehívását professzionálisan, és a legjobb hatékonysággal tudjuk végrehajtani.

 

– Mi a tapasztalata az állampolgárokkal való kapcsolattartásban? Ők hogyan látják a kormányhivatal működését, mennyire tudnak Önökhöz fordulni?

 

– Nagyon fontos, hogy mindenképpen elégedettnek érezzék magukat az ügyfelek. A kormányzat és a kormányhivatal is folyamatosan azon dolgozik, hogy az ügyfeleket kiszolgálja. Bármilyen jellegű igényük is merül föl, és az állammal bármilyen szintű kapcsolatba kell hogy kerüljenek, akármilyen ügymenetről is van szó, akkor azt eredményesen tudják végrehajtani. A kormányhivatal „arcai” gyakorlatilag a kormányablakok. Az utóbbi időben is két kormányablakot adtunk át, a legutóbbit Füzesgyarmaton. Ez mind azt a célt szolgálja, hogy a lakóhelyükhöz közelebb, minél magasabb színvonalon, minél partner-központúbban tudják elvégezni a kollégáink a munkájukat, és az ügyfelek is azt érezzék, hogy ott van az állam, a jó állam ott áll mögöttük, és minden szempontból segíti az ő boldogulásukat a mindennapjaikban.

– Nemcsak új kormányablakok létesültek, hanem a meglévő infrastruktúrában is komoly felújítások, modernizálások történtek. Hogy érzi, mennyire tudja segíteni a munkájukat az, hogy igazán európai körülmények között dolgozhatnak?

 

Ez valóban így van. Elindult egy folyamat itt a felújítások révén. Most is zajlanak folyamatok járási hivatalokban, kormányablakokban, és az elkövetkezendő időszakban, egészen 2018 tavaszáig. Azt kell mondanom, hogyha bárki megfordult már egy ilyen kormányablakban, akkor azt a tapasztalatot kellett, hogy átélje, hogy igényes, tiszta, letisztult környezetben tudnak dolgozni a kollégák. Rendezett, arculati elemekkel ellátott, európai színvonalú ügyfélszolgálatokat tudunk működtetni, és ez nemcsak a kollégáink, hanem az ügyfelek megelégedését is szolgálja.  

 

– Hogyan tekint végül az Ön saját, személyes feladatára? Mivel lenne Ön elégedett mondjuk egy év múlva?

 

Nekem a legfőbb feladatom az, hogy ezt a munkaszervezetet vezessem. Tehát a mindennapi munkát ellássuk, a mindennapi munkához szükséges erőforrásokat biztosítsuk. Az már egy komoly dolog, hogyha az ember ezt a kihívást, ezt az elvárást teljesíteni tudja. De ha tudunk ehhez hozzátenni dolgokat még pluszban, esetleg olyan eljárásokat dolgozunk ki, amelyek országos szinten is jelentős lehetnek, adott esetbe át tuják venni más kormányhivatalok is, az nagyon jó lenne. Szerintem ott kezdődik el az a fajta komfortérzet, amire vezetőként az ember azt mondja, hogy megfelelően tudta elvégezni a munkáját.

 

– Miben lehet például Békés megye példaadó?

 

Mindenképpen fontos lehet, hogy a kamarákkal történő együttműködésben együttműködési megállapodásokat kötöttünk ezekkel a szervezetekkel. De azon túl, hogy ezeket az együttműködési megállapodásokat megkötöttük, fontos, hogy ez ne csak egy névleges papír legyen. Nagyon komoly cselekvési terveket készítettünk, amelyeket időről időre felül is vizsgálunk. Ezeket a cselekvési terveket folyamatosan átdolgozzuk, az igényekhez igazítjuk, a felülvizsgálatot követően pedig közösen, munkamegbeszélések keretén belül szoktuk a következő irányokat megszabni. Ez egy olyan nóvum kell hogy legyen, amely meghatározza a kormányhivatalt. De célunk az is, hogy ezekben a kiemelt beruházásokban, vagy a Modern Városok Program keretén belül is minden beruházó gördülékenyen, hatékonyan, és gyorsan tudja ezeket a beruházásokat végrehajtani. A kormányhivatal partner ezekben a beruházásokban, akár a kivitelezésben, akár az engedélyezési folyamatban is.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL