Dr. Borbola György Pro Sanitate díjas

2016. július 30. 11:35 | Fekete Kata

Dr. Borbola György Pro Sanitate (A gyógyításért) díjat vehetett át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől. A Békés Megyei Központi Kórház Réthy Pál Kórház tagintézményének  radiológus osztályvezető főorvosa a gyógyításban régimódi embernek vallja magát, abban hisz, hogy kevesebb vizsgálatra és több beszélgetésre lenne szükség.

– Én azt tartom, hogy ha időigényesebb is, meg kell ismerni minden momentumot, esetleg más érintett szakorvosokkal konzíliumot tartani, és úgy megadni a diagnózist. Most a betegek azt hiszik, csak akkor kapnak megfelelő kezelést, ha legalább laborvizsgálatra és képi diagnosztikai vizsgálatra küldték őket. Pedig, ha kevesebb kivizsgálást végeznék, azt viszont alaposabban, mert több idő jutna egy-egy páciensre, mindenki jobba járna.

Dr. Borbola Györgyöt többször, többfelé hívták már dolgozni, de ritkán tett eleget a kéréseknek. Miután Szegeden végzett az egyetemen, egy ideig dolgozott a napfény városában, aztán visszatért Békéscsabára. Innen a 80-as években egy 3,5 éves kitérőt tett Líbiába, ahol olyan gépekkel dolgozhatott, amelyek akkoriban Magyarországon még elképzelhetetlenek voltak.

– Államközi szerződéssel voltam kinn Líbiában. Azért mentem ki, mert itthon reggel héttől estig dolgoztam, mellékállásokat vállaltam, hogy eltartsam a családomat. Akkoriban ráadásul kicsik voltak a gyermekeim, akiknek nagyon hiányoztam. Amikor kimentem Líbiába, naponta 7 óra munkával annyi pénzt gyűjthettem, ami elég volt ahhoz, hogy egyenesbe jöjjünk. Magyar kolóniában éltünk, de az első fél évben nem találtuk a helyünket. Aztán csak kialakult az életünk. Amikor azonban visszaköltöztünk, nem volt kérdés, hogy Békéscsabára jövünk haza, itt van az otthonunk.

Borbola főorvosnak a fia újságíróként dolgozik, a lánya az apja nyomdokaiba lépett, bőrgyógyász onkológus a fővárosban. Mint dr. Borbola György mondja: sajnos egyre kevesebb a szakember a békéscsabai kórházban is, miközben egyre több a beteg. Az viszont nagy segítség, hogy az intézményben rendszeresen cserélik az eszközöket és modern, új gépekkel válaszolhatnak a szakmai kihívásokra.

További programok »

FEL