DK: Az a feladat, hogy figyeljük a városgazdálkodási cég működését

2017. november 28. 14:00 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Működésképtelenné vált a Csaba Ügyeleti Kft., ezért a Demokratikus Koalíció helyi önkormányzati képviselője azt javasolta a tulajdonos önkormányzatnak, hogy vásárolja meg a céget – emlékeztetett Kaposi László. A politikus a novemberi közgyűlés után értékelte a meghozott határozatokat, melyben külön kitért a városgazdálkodási kft. ügyére is.

A Demokratikus Koalíció képviselője sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a novemberi közgyűlésen nem volt jelen sem Dr. Ferenczi Attila képviselő – gyakorló háziorvosként – sem pedig Dr. Sonkoly Iván –  Csaba Ügyeleti Kft. ügyvezetőjeként –, akik tájékoztatást nyújthattak volna cégen belül felmerült problémákról.

– Nem tudják ellátni a szolgáltatást, mert a 26 meglévő békéscsabai háziorvosból - minden körzetben teljes létszámmal van a háziorvos  -  csak 4-6 háziorvos hajlandó ügyelni. Ugyanakkor a szerződésük  köti a háziorvosokat, hogy ügyeletet vállaljanak – emelte ki Kaposi László.

Hozzátette: úgy értesült, feszültség volt az ügyeleti beosztások miatt, ezért a szerződések ellenére vállalnak ügyeletet az orvosok. Véleménye szerint azért a cég is felelős, amiért elfogytak az ügyeletben rendelő orvosok.

Kaposi László  közgyűlés utáni tájékoztatóján kitért a városgazdálkodási kft. ügyére is.

– Ha azt mondtuk, hogy a városgazdálkodási kft. működjön, akkor azt gondolom, hogy nekem nem az a feladatom, hogy mindenáron megakadályozzam vagy keresztbe tegyek a cég működésének. Inkább az a dolgom, hogy figyeljem, felügyeljem azt, hogy hogyan fog működni. Az a cég gazdasági tervébe is benne volt, hogy mit kell vásárolni. Most megtörtén az első pénzlehívás – szögezte le a DK politikusa.

A képviselő hozzátette: az a feladatuk, hogy árgus szemekkel figyeljék, hogy pontosan mire fordítja az új városgazdálkodási cég a számára most megszavazott 30 millió forintos forrást.

 

 

További programok »

FEL