DK: aggasztó az önkormányzat hitelnövekedése

2017. február 27. 16:07 | Varga Diána

Közgyűlés után értékelt a Demokratikus Koalíció helyi önkormányzati képviselője.

Feszített a költségvetés, hangzott el többször a közgyűlésen, amivel Kaposi László is egyetért. A DK politikusa azonban azt nehezményezte, hogy az önkormányzat önereje és a központi támogatások nem fedezik majd a kiadásokat. Megjegyezte, hogy kormányzati szándék szerint takarékoskodásra kell átállniuk az önkormányzatoknak, illetve 2018-ig a város minden lehetséges uniós forrást lehívna. A képviselő szerint ez azt jelenti, hogy a jövőben a támogatások megcsappannak, és többet kell kiadásokra fordítani önerőből.

Mint mondta, aggasztó a város hitelnövekedése is.

– Egyetértek azzal, hogy az önként vállalt feladatokat át kell tekinteni, de azt nem a jövőben kell megtenni, hanem már a tavalyi és idei költségvetés tervezésekor el kellett volna indítani – vélte a politikus, aki szerint az a veszély fenyeget, hogy az önkormányzat kötelező feladataira sem jut elég forrás. – A kiadási oldalt a módosító javaslatok sem csökkentették, éppen ezért észszerűbb gazdasági lépések kellenek – véli a képviselő, aki szerint kevesebbet kellene költeni a profi sport támogatására, de a város vágóhídját, húsboltját és éttermét sem látja rentábilisnak.

Kaposi László megjegyezte azt is, hogy akkor kellene a városnak Szent István szobrot építenie, amikor több pénzügyi mozgástere van az önkormányzatnak, de feleslegesnek tartja a szőlőültetvényt is, mivel annak véleménye szerint piaci alapon kellene működnie.

A képviselő kitért a városüzemeltetési cégre is, amelynek létrehozása szerinte a szocialista államosításra emlékeztet. Mint mondta, azzal, hogy egy önkormányzati társaság veszi át a városüzemeltetési feladatokat, a jelenleg ezt a munkát végző vállalkozásoktól veszik el a megélhetést. Ugyanakkor a képviselő azt szorgalmazza, hogy az önkormányzat racionalizálja ezeket a költéseket.

További programok »

FEL