Diákok nézhették meg, hogy készül a kolbász Gyulán - galéria

2016. december 7. 16:12 | Laczkó Viktória

Közvetlen közelről ismerkedtek meg a kolbászkészítés folyamatával a gyulai szakképzési centrum diákjai a Gyulahús kft. üzemében. A közoktatási intézmény több hallgató számára is lehetőséget biztosított az Európai Szakképzési Naphoz csatlakozva, hogy is betekintés nyerjen a húsipari vállalat működésébe.

A gyulai kolbász készítését ismerte meg az a több mint húsz, kereskedelmi szakon tanuló diák, akik a Gyulahús kft. üzemébe érkeztek az Európai Szakképzési Nap alkalmából.

Az Európai Szakképzési Napot az Európai Bizottság hirdette meg idén először, mégpedig azért, hogy a regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést.

Az életszerű oktatás kiemelten fontos a gyulai szakképzési centrum számára - fogalmazott Kertész Miklós, az intézményegység-vezetője. Több mint harminc szakmát oktatnak az iskolában, ahol az összes hallgatónak lehetőséget biztosítanak arra, hogy külső gyakorlóhelyen végezzék el gyakorlati idejüket.

- Az intézményünk elhivatott a minőségi szakképzés és oktatás iránt, a duális szakképzés keretében több cég is partner abban, hogy a diákjainkat a lehető legmagasabb színvonalon oktassák - fogalmazott a felnőttoktatási intézményegység-vezetője.

A húsipari vállalatnál régóta foglalkoznak tanulók oktatásával, akik a gyakorlat lejárta után állandó munkára is jelentkezhetnek a céghez. Azonban a pályakezdők száma évről-évre csökken az üzemvezető szerint.

- Régebben egy tanulócsoport 30-40 főből állt, ma sokkal kevesebb ez a szám. Ennek a pár embernek is megpróbáljuk megmutatni a szakmát, hogy büszkén tudják mondani későbbi munkahelyükön, a Gyulahúsnál végeztek - osztotta meg velünk Hajduk Zoltán, a Gyulahús Kft. üzemvezetője.

Az Európai Szakképzési Nap holnap is folytatódik, csütörtökön az életmentés, valamint az elsősegélynyújtás kerül majd a középpontban.

FEL