Csütörtökön indulnak Rióba az első magyar olimpikonok

2016. július 27. 08:39 | Mikóczy Erika

Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok a jövő pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok helyszínére.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának keddi beszámolója szerint a csütörtökön reggel 6 óra után induló repülőgéppel utazik többek között két tornász és két úszó, valamint edzőik, illetve az egészségügyi csapat.

A delegáció legnagyobb része szombaton repül, őket a Syma Csarnoknál a szurkolók is elbúcsúztathatják reggel fél 8-tól 8-ig.

Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes vasárnap érkezett a brazil világvárosba, ahol név szerint megerősítette a magyarok nevezését, akkreditációját. Fábián László csapatvezető a csapatiroda tagjaival helyi idő szerint hétfőn délelőtt érkezett meg Rióba, hogy előkészítse a sportolók és sportszakemberek fogadását.

Az elmúlt napokban többek között az ausztrálok, az argentinok, a britek és a fehéroroszok is panaszkodtak az olimpiai falu létesítményeinek rossz állapota miatt, de Fábián Lászlónak a MOB honlapján olvasható nyilatkozata szerint a magyaroknak nem kell ilyesfajta nehézségekkel szembenézniük.

"Egyik első feladatként hétfő délelőtt átvettük a magyarok szálláshelyét. Egy alapos takarítás még ráfér a szobákra, néhány apró szerelés még itt-ott hátravan. Akad, ahol például a lámpákat szerelték fel, de van még 11 nap a megnyitóig" - emelte ki Fábián.
 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL