Családbarát munkahely Békéscsaba polgármesteri hivatala

Negyvenöt szervezet vehette át a Családbarát munkahely címet az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Mint arról korábban beszámoltunk, a díjazott pályázók közé bekerült – Nyíregyháza, Pápa és Vác önkormányzati hivatala mellett – Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala is. A békéscsabai városházára ennek megfelelően kikerülhet a Családbarát munkahely tábla, továbbá másfél millió forintot fordíthat a hivatal további családbarát intézkedések megtételére.

A díjátadón elhangzott: idén is kiemelten támogatták az olyan gyakorlatokat, amelyek a gyermeket váró vagy kisgyermeket nevelő nők mellett az apákra vagy az idős, beteg hozzátartozókat ápoló munkavállalókra is gondoltak. Novák Katalin, a minisztérium család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az eseményen rávilágított arra, hogy egyre több munkaadó ismeri fel, hogy a munkavállalókért folyó versenyben nagy előnyt jelent a családbarát működés.

A békéscsabai hivatal pályázatában alapvető célkitűzésként jelenítették meg azt, hogy a köztisztviselők működőképes egyensúlyt tartsanak a magánélet és a munka között. Ahogyan fogalmaz az anyag: „A családot értékként kezeljük.”

Ugyan a hivatal szigorú költségvetési gazdálkodásában elsődleges elv a takarékosság, a rendelkezésre álló forrásból folyamatosan törekszik az egészségmegőrzést szolgáló családbarát szemléletmód kialakítására. A városháza munkatársai 2017-ben szervezett formában, térítésmentesen vehettek részt melanómaszűrésen, és díjazás ellenében szerveztek számukra csontsűrűségmérést, biorezonanciás és szemészeti vizsgálatot is. Sikeres a hivatalnokok körében meghirdetett jóga- és aerobikóra, uszoda használat, valamint a péntek esténként tartott futballfoglalkozás is.

A 2017. év nóvuma a hivatali munkatársai gyermekei számára megszervezett felügyelet volt. A kollégák által leadott igények alapján július és augusztus hónapban minden hétköznap reggel fél 8 és délután 5 óra között az 5 és 12 év közötti gyermekek számára biztosítottak tartalmas programot, így a szülők munkavégzésük alatt is biztonságban tudhatták gyermekeiket. A tevékenységet egy pedagógus személy felügyelte, akinek munkáját az ún. nyári diákmunka program keretében foglalkoztatott diákok segítették. Kiemelendő, hogy a gyermekfelügyeletért a szülőknek kizárólag – a Gyermekélelmezési Intézmény által biztosított – étkeztetés költségeit kellett megfizetni.

A hivatalvezetés a most elnyert címre elsősorban egy fontos állomásként, sem mint célként tekint. Ugyanis már a pályázatban megfogalmazásra került a gyermekfelügyelet 2018. évi biztosítása, továbbá olyan rendezvények szervezése, amelyen a munkavállalók családtagjaikkal együtt tudnak részt venni. A pályázati dokumentáció megfogalmazása szerint cél, hogy a családok támogatását ne csak a munkahely falai között biztosítsa a hivatal.

És bár a hivatali munkavégzés – különösen az ügyfélfogadási rend, a rendkívül rövid eljárási határidők, az adatvédelmi és adatbiztonsági követelmények jellegénél fogva – az egyik leginkább formalizált, a hivatalvezetés igyekszik megtalálni a lehetőségét minél több munkakör és munkatárs vonatkozásában az atipikus, illetőleg rugalmas munkarend bevezetésének. A pályázati anyag szerint „a kiegyensúlyozott családi élet biztos hátteret, megbízhatóságot jelent, pozitív hatással van a munkavégzésre is”, végső soron pedig a város egésze nyerhet az elégedett és harmonikus családban élő munkatársakból álló apparátus megteremtésével.

Megosztás:

Címke: , ,

Vélemény, hozzászólás?