Család: csak apa, anya és gyerekek

2016. június 29. 13:38 | behir.hu

Anya, apa és a gyerekek: a házasság és a család védelmében indítottak európai polgári kezdeményezést. A program egyik állomása volt Békéscsaba is kedden.

Egy gyermekrajzot ábrázoló molinó és egy figyelemfelhívó flash mob jelezte az Anya, apa, gyerekek elnevezésű polgári kezdeményezés érkezését a békéscsabai Szent István téren kedden. A rendezvény célja, hogy legalább egymillió aláírást összegyűjtsenek, amellyel új jogszabályjavaslatot nyújthatnak be. Frivaldszky Edit, a kezdeményezés vezetője elmondta, erre azért van szükség, mert az unió jogi szövegeiben nem minden tagállam értelmezi ugyanúgy a házasság fogalmát. Megesett, hogy az Európai Bizottság egy a házasság és bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásairól szóló uniós rendeletet terjesztett elő. A tervezetet néhány tagállam, köztük Magyarország is elutasította, mert azzal elismerte volna az azonos nemű személyek házasságát.

– A kezdeményezés nem olyan régen, magyar indíttatásra indult – mondta Herczeg Tamás, Békéscsaba tanácsnoka.

A megmozduláshoz Schriffertné Lócskai Henrietta is csatlakozott, aki sérültekkel és segítőikkel foglalkozik a mindennapokban. A szakember is fontosnak tartja, hogy minél erősebb családok legyenek a megyében.

– Nagyon kevés gyerek születik.  A család egységét nagyon kell támogatni ahhoz, hogy ez a rossz tendencia visszaforduljon. Ennek alapja az, hogy egy férfi és egy nő házasodjon össze és szülessen minél több gyermekük. Ehhez persze arra is szükség van, hogy megfelelő anyagi és mentális hátteret kapjanak a kicsik a szüleiktől.

A szervezők mind a 28 tagállamban szervezik az aláírásgyűjtést és reményeik szerint a szükséges egymillió aláírásnak a többszöröse fog összegyűlni a rendelkezésre álló 12 hónap alatt.

FEL