Csabai olimpikonok Rióban: Bohus Richárd

2016. augusztus 12. 19:50 | behir.hu

Bohus Richárd, a békéscsabai küldöttség egyetlen olyan tagja, aki nem az atlétikai klubot képviseli Rióban. Bohus Richárd kalandos úton jutott ki az olimpiára, de a negatív történéseket is a javára fordította. Az Előre Úszó Klub kiválósága a vegyes váltóval nagyot dobbantana az ötkarikás játékokon.

Kitartó edzésmunka és hit, ez jellemezte a kiváló úszót az elmúlt két esztendőben. Bohus Richárd ott volt Londonban, de az első olimpia nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Aztán több sérülés jött, így veszélybe került a riói részvétel.

– A csuklómat és a vállamat is műteni kellett, nem úgy nézett ki, hogy össze tudnám szedni magamat mentálisan és fizikálisan. Nagyon örülök, hogy mégis sikerült kijutni az olimpiára. Könyveket olvastam, pszichológushoz jártam, próbáltuk a mély pontokat motivációvá kovácsolni. Négy-öt hónappal kevesebbet készültem, de végül jól jöttem ki az egészből – sűrítette össze az elmúlt négy évet az úszó.

Ricsi 2013 óta az Egyesült Államokban, az Arizona State Universityn tanul. Idén az amerikaiak úszóikonja, Michael Phelps is itt kezdett edzeni, és a legendás Bob Bowman lett Ricsi vezetőedzője is.

- Az amerikai légkör neki nagyon bejött. Sokan nem tudják elfogadni, de ő szeret kint lenni, maximális odaadással végzi kint a munkát. Folyamatosan kapunk onnan is segítséget, nagyon harmonikusan tudunk együtt dolgozni, amikor hazajön – hangsúlyozta edzője, Szarvas János.

100 méter gyorson egy nagyon erős mezőnyben kellett helytállnia, a vegyes váltóra pedig itt kell megalapoznia a csapatba kerülést.

- Ha ott leszek a vegyes váltóban, akkor ott döntőbe szeretnénk jutni, ahol pedig bármi előfordulhat. Délben kezdődnek az előfutamok, este 10-kor pedig a döntők, ez a szokatlan lebonyolítás sokakat megzavarhat, de próbáltunk úgy készülni, hogy ez ne befolyásolja a teljesítményt - mondta Bohus Richárd.

 

FEL