Csabacsűdön mostantól felújított mosdókat használhatnak a diákok

Teljesen felújították a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola mosdóit. Az illemhelyiségeket hétfőn adták át, ünnepélyes műsor kíséretében.

Az Unilever Magyarország Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködésével létrehozott Iskolamosdó Felújítási Programnak köszönheti az intézmény a beruházást. A cég és a minisztérium ugyanis internetes szavazást indított, amelyen az iskola negyedik helyet nyert el, így az 1931-ben épült ingatlanban teljesen felújították a mellékhelységeket.

Az Iskolamosdó Felújítási Programban elsősorban a hátrányos helyzetű vidéki kisiskolák mellékhelységei újulhattak meg. Eddig összesen öt intézményt vontak be a beruházásba, így ősszel már tiszta és higiénikus körülmények közé, új mellékhelyiségekbe tértek vissza a diákok. A forrás az egyik hazai kiskereskedelmi forgalomban lévő tisztítószer értékesítéséből folyt be, minden termék után öt forint az akciónak jutott, így a vásárlásoknak köszönhetően összesen 13 millió forint gyűlt össze.

Hazánkban 2015 tavaszán indult el az akció, mely egyszerre enyhít az iskolák problémáin és hívja fel a pedagógusok és a szülők figyelmét az iskolai illemhelyek higiéniájának fontosságára.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , ,