Helyszín: Munkácsy Emlékház
Békéscsaba Gyulai út 5.
A KerékPárt Bringaklub és a Munkácsy Emlékház őszindító kerékpártúrát szervez, melynek során az érdeklődők megismerkedhetnek a Wenckheim család és a szabadkígyósi kastély történetével.
Tovább olvasom
Aki egy kis könnyed, zenés nyáresti kikapcsolódásra vágyik a hosszú hétvége keretein belül, annak ajánljuk a szabadkígyósi Kastélyjátékokat, mely idén 19. alkalommal kerül megrendezésre. A gyerekek és felnőttek számára is kellemes programokat a TNT együttes koncertje zárja majd.
Tovább olvasom
Javában zajlik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítása. A főépületet érintő több mint 3 milliárd forintos beruházás munkálatai májusban kezdődtek el és előreláthatólag 2020 végéig tartanak. A kastély épülete és annak közvetlen környezete az építés idejére…
Kilenc helyszínen kezdődött meg a kivitelezés, és a közbeszerzési eljárások lezárulta után 14 további helyen indulnak meg a kivitelezési munkálatok a Nemzeti kastély- és nemzeti várprogram keretében – tájékoztatta a Világgazdaságot az épületek fejlesztésével…
Hárommilliárd forint európai uniós és kormányzati forrásból újul meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély. A több mint 140 éves épületben interaktív tárlatokkal és a legkorszerűbb technológia segítségével mutatják majd be a nemesek hétköznapjait. A felújítás…
Kedden, a békéscsabai városháza dísztermében tartották az ősz első irodalmi estjét. Az alkalmon Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója volt a középpontban. A program Petőfi Sándor Szeptember végén című versével kezdődött, de az érdeklődők többek között…
Elindulnak a közeljövőben a szabadkígyósi Wenckheim-kastély turisztikai fejlesztései a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban. A kormány több, mint kétmilliárd forintot szán a komplex örökségvédelmi beruházásra. Rögtönzött bejáráson beszélt a család,…
Új festménnyel gazdagodott a szabadkígyósi kastély pénteken. A gróf Wenckheim Ferencet ábrázoló portré korábban a kétegyházi Almásy-kastélyban volt kiállítva, most pedig a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatójának közreműködésével jutott el új helyére. Mint arról…
Visszakerült a szabadkígyósi kastélyba a Wenckheim Ferencet ábrázoló portré. A második világháborút követően több festmény és könyv is elkerült az épületből. Ezúttal a Békés Megyei Kormányhivatalban, a kormánymegbízott irodájában tárolt festményt juttatta…
A szabadkígyósi Wenckheim-kastély egyike a legszebb, jó állapotban fennmaradt régi magyar épületeknek. A pompás kastélynak már 1879-ben is csodájára jártak, amikor elkészült. Az épületet Gyuláról és Békéscsabáról is körülbelül negyed óra alatt lehet megközelíteni…