Új, látványos dekoráció került a Városháza előtti térre - írja Békéscsaba polgármestere közösségi oldalán. A szelfipontot időközben már többen megcsodálták a vármegyeszékhelyen.
De jó lenne, ha újra lenne lóversenyzésre alkalmas terület a városban! Immár a negyedik rendes közgyűlésre gyűltek össze a képviselők, akik nem fogadták el a polgármester válaszát. Évzáró közgyűlés emelkedett beszédekkel. Ki akar befogadni egy színésznőt?
Pénteken délelőtt középiskolás diákok előtt nyitotta meg a városháza dísztermét a békéscsabai városvezetés. A nyílt napon a fiatalok a képviselők szerepébe bújva megtudhatták, milyen a demokratikus döntéshozatal.
Nevezetes a békéscsabai városháza történetében 1871. március 6. Ezen a napon határozta el a község, hogy felépítik az új épületet és, annak érdekében, hogy minden rendben menjen, még egy 11 tagú bizottságot is választottak az ezzel kapcsolatos ügyek intézésére.
2020-ban döntött Békés Város képviselő-testülete annak a 181 millió forint támogatásnak a felhasználásáról, amelyet a Belügyminisztérium a települési önkormányzati feladatok támogatására nyújtott a városnak. 120 millió forintot a település számos körzetét érintő utcáinak aszfaltozására fordítottak, 61 millió forintból pedig középületek felújítását valósították meg, köztük az 1904-ben épült városháza épületét is.
Összegyűltek a város elöljárói és közösen gondolkodtak a Városházán. A Békéscsabai Nőegylet is segíteni kívánt a szegényeken, de nagyon sokan voltak. Gyűlés a tiltakozó gyűlés megszervezése miatt. Mulatság a ligetben: halászlé és disznótoros.
Segíteni kell a szegényeknek, mindezt csak összefogással lehet megvalósítani – mondta a kormányzó. Segíteni kell a szegényeknek, de csak azoknak, akik munkát vállalnak – mondták az egyesület tagjai. Gyűlést szervezett a képviselő, de a Körösvidék nem hitt neki. Emelkedtek a csabai szállások árai.