Aki egy kis könnyed, zenés nyáresti kikapcsolódásra vágyik a hosszú hétvége keretein belül, annak ajánljuk a szabadkígyósi Kastélyjátékokat, mely idén 19. alkalommal kerül megrendezésre. A gyerekek és felnőttek számára is kellemes programokat a TNT együttes koncertje zárja majd.
Tovább olvasom
Wenckheim Krisztina születésének 170. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a szabadkígyósi Wenckheim kriptában. Az évfordulón a családtagok és a város vezetése közösen koszorúzták meg a sírt.
Több száz fejlesztés indulhat el országszerte a Magyar Falu Program támogatásával. A települési önkormányzatok és egyházközösségek az első pályázati kiíráson 13 milliárd forintot nyertek közösségfejlesztésre. Számos beruházás indulhat el Békés megyében is.
Javában zajlik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítása. A főépületet érintő több mint 3 milliárd forintos beruházás munkálatai májusban kezdődtek el és előreláthatólag 2020 végéig tartanak. A kastély épülete és annak közvetlen környezete az építés idejére…
Halálra gázolt egy embert a vonat szerda este Békéscsaba és Szabadkígyós között, a két állomás között szünetel a vasúti közlekedés. A Mávinform az MTI-vel azt közölte, hogy a budapesti Keleti pályaudvarról Lőkösházára tartó InterCity ütött el egy embert.…
Kilenc helyszínen kezdődött meg a kivitelezés, és a közbeszerzési eljárások lezárulta után 14 további helyen indulnak meg a kivitelezési munkálatok a Nemzeti kastély- és nemzeti várprogram keretében – tájékoztatta a Világgazdaságot az épületek fejlesztésével…
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Balogh József, Szabadkígyós polgármestere, a település fejlesztésének és az ott élők képviseletének érdekében végzett példaértékű munkája elismeréseként. A megtisztelő címet Áder János köztársasági…
Hárommilliárd forint európai uniós és kormányzati forrásból újul meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély. A több mint 140 éves épületben interaktív tárlatokkal és a legkorszerűbb technológia segítségével mutatják majd be a nemesek hétköznapjait. A felújítás…
A tavasz ugyan hivatalosan csak március 21-én kezdődik, első hírnökeivel azonban már most is lehet találkozni. Az enyhe idő hatására Szabadkígyóson megérkeztek az első hóvirágok – hangzott el az M1 híradójában. Hankó János, a Stark Adolf Kertbarát Kör…
Szabadkígyóson és Mezőkovácsházán is felcsaptak a lángok vasárnap, kora reggel. Előbbi esetben a nyári konyhában keletkezett tűz, míg utóbbinál a pincében. Szabadkígyóson egy ember életét vesztette. Tűz ütött ki vasárnap korareggel egy lakóháztól külön…