Az edzőváltás után az első téttel bíró mérkőzés Kormos Mihály számára rögtön egy bajnoki elődöntő volt. A Kaposvárt legyőző Jászberény volt a BRSE ellenfele a városi sportcsarnokban megrendezett első mérkőzésen. Ahogy korábban a mester a Kezdőkör című magazinműsor…
A címvédő Linamar-BRSE vasárnap kezdi az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki elődöntős párharcot. Az ellenfél az a Jászberény lesz, amellyel ebben a szezonban már hat alkalommal találkoztak Dobi Edináék és eddig 100 százalékos a mérleg. - A csapat…
Hatalmas csatában jutott országos döntőbe a BRSE gyermek korosztályú csapata, miután a három győzelemmel zárt első forduló után Nyíregyházán két meccset nyert és így ott van a hat csapatot felvonultató fináléban - számolt be a csabai klub honlapja. Két hete,…
Nem mindennapi edzése volt a békéscsabai röplabdásoknak pénteken. Az elveszített Magyar Kupadöntő után a csapat szurkolótábora úgy döntött, hogy ismét megmutatja, hogy nem csak a győzelmek, hanem a vereségek után is lehet rájuk számítani. Szokásos technikai…
A Békéscsabai Röplabda SE vezetése váltásra szánta el magát a közelgő bajnoki elődöntőket megelőzően - olvasható a csapat hivatalos oldalán. A klubmenedzsment álláspontja szerint a szezon előtt meghatározott célkitűzések eléréséhez, így a bajnoki cím megvédéséhez…