Dr. Ferenczi Attila önkormányzati képviselő támogatásának köszönhetően még nagyobb biztonságban érezhetik magukat mostantól a békéscsabai, Lencsési Közösségi Házban működő csoportok.
A Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület fennállásának 20. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget tartott szombaton Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban, ahol felelevenítették az elmúlt két évtized legfontosabb pillanatait.
A programot a Lencsési Közösségi Ház szervezte több más tábora mellett. Az utolsó előtti napon a gyerekek Póstelekre látogattak, ahol a természetfotózás alapjait sajátították el.
Rendkívül színes programkínálatból válogathatnak idén a táborozni vágyók Békéscsabán. A kormány döntése alapján június 16-ától már szervezhetők napközis és ottalvós táborok. Mindez óriási segítség lehet a szülőknek, hiszen sokan már kivették idei szabadságaikat.
A békéscsabai Lencsési Közösségi Házban az elmúlt évben közel 40 ezer látogató járt és valamivel több mint ezer esemény zajlott. Láthatóan a számok is jelzik, hogy egészen március 18-áig nagyon aktív kulturális élet zajlott az intézményben – mondja Takács Péter.