1993 és 2009 után harmadszor is tűzoltó csillagtúrát rendezhet a fürdőváros - jelentette be Görgényi Ernő polgármester, Ulrich Nemec, a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Szervezőbizottság (IFSO) elnöke és Heinz Kernjak, a bizottság főtitkára szombaton a Park Hotelben, az IFSO ülésén.
Közel 9 millió vendégéjszaka adatait küldték be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba a hazai szálláshely-szolgáltatók az év első négy hónapjában. Ez 3%-os forgalomnövekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az országos átlag emelkedése
mellett a nemzetközi vendégforgalom is erős lendületet vett - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Május utolsó hétvégéjén rendezik meg a Háromváros Kerékpáros Fesztivált, amelynek házigazdája ezúttal Békés városa lesz. A Gyulát és Békéscsabát is érintő biciklis túrára már elindult a regisztráció.
Május hónapja a legjobb hónap? Mit tett a gyulai képviselő a népszövetségi tárgyalásokon? Vasalók, csillárok és Herkules is az apróságok között. Megszólaltak a gerlai uradalmi cselédek.
Értelmi fogyatékossággal élő és partner sportolóknak rendeztek bowling versenyt Gyulán. A regionális páros és egyesített páros verseny az idei, berlini nyári világjátékokra biztosít felkészülési lehetőséget.
Első alkalommal hívta életre kézhigiénés világnapi rendezvényét csütörtökön délután a Békés Vármegyei Központi Kórház. Az esemény célja a megfelelő kézmosásra, kézfertőtlenítésre való figyelemfelhívás volt, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára.
Végre békéscsabai hírek a Békés című megyei lapban, sajnos egy tragédia. Városi közgyűlés Gyulán, és bizonyos állatok elkezdtek rettegni az országban. Eladó hegedű, illetve egy támadó jellegű nyílt levél 100 évvel ezelőttről.
A nehézségek ellenére sikeres évet zárt a gyulai turizmus, a vendégéjszakák száma ugyanis alig néhány százalékkal maradt el a járvány előtti utolsó évhez képest. A történelmi fürdőváros turisztikai cége az eredményesebb munka érdekében idéntől még szorosabban együttműködik a helyi szállásadókkal.
Gondok akadtak a tisztviselőkkel,de nem volt könnyű dolga a Bethlen István miniszterelnöknek sem. Határkiegészítés Gyulán, a zegzugos részek problémája. Még mindig Petőfi 100 és egy eladó disznóól a hírek között 100 évvel ezelőtt. Az elveszett szürke kalap rejtélye.