Már jól látszik, milyen lesz kívülről a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új épületrésze. A korábbi, külön álló épületek összekötésével egy régi probléma oldódik meg. Az újonnan kialakított teret kiállító és közösségi fogadóhelyként is használják majd, amely…
A Gyulai Tankerületi Központ szervezésében tartottak sajtótájékoztatót kedden délelőtt Gyulavárin. Az eseményen a Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézményét érintő fejlesztések előrehaladását ismertették. Az intézmény felújítása…
Mintegy 145 millió forintból újul meg a gyulai Dürer Albert Általános Iskola. A beruházás részeként átalakítják az intézmény belső tereit, megújítják az elektromos hálózatot és kicserélik a nyílászárókat. Mindemellett a tankerület és a gyulai önkormányzat…
Hivatalosan is átadták a Szigligeti utcai bölcsőde felújított udvarát. A bölcsőde 1974 óta használatos járdaburkolata elavulttá, balesetveszélyessé vált mind a kisgyermekek, mind az óvodapedagógusok részére. A megújult 184 négyzetméteres területet térkővel…
A Hunyadi téren huszonhét éve működő étterem tulajdonosa úgy döntött, hogy a kisebb átalakítás után most egy nagy, közel 200 milliós beruházásba kezd. A mostani hely bővítése és felújítása által Barna Mihály tulajdonos egy korszerű, a közösség igényeihez…
Július 16-ától teljes hídzár lépett érvénybe Gyomán. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásának részeként ugyanis felújítják a Hármas-Körös-híd alépítményeit. A munkálatok idejére a forgalmat terelőútra irányítják át. A menetidő akár 20 perccel is megnövekedhet.…
Hamarosan befejeződik a jaminai egészségház teljes felújítása. A rekonstrukció 350 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, valamint a város vezetők döntése alapján további 58 millió forint önerőből valósulhatott meg. A lakosság a tervek szerint július…
Egy héten belül a negyedik felújított oktatási intézményt is átadták Békéscsabán. A Terület és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően több, mint 160 millió forintot fordítottak az Erzsébethelyi Általános Iskola Madách utcai épületének megújítására,…